Rock'n'Roll!!!

2014. március 09. 07:40 - fekete-barany.blog.hu


Indul a szezon!!

 

Bocsánat, régen nem írtam, sok a dolog, levegőt venni sincs időm...

Szóval:

 

- Elhatároztuk az állománycsökkentést, ennek érdekében két hetente két süldőt levágunk. Csökkentjük az anya létszámot is, egyszerűen ők már három évesek, el kell kezdeni selejtezni, aki nem jól szül az megy a vágóhídra. Mi lett ennek az eredménye? Kiváló minőségű hús mindkét csoportból, a süldőké olyan puha, lágy, mint egy borjú hús, a három éves állat pedig olyan márványos mint egy prime húsmarha legjobb részei, az ízük pedig elképesztő!! Szállítottam a Zónának, a Mészárszéknek, Roseinsteinnek és még egy pár jónevű top étteremnek.

Viszont az állomány csökkentése felemásra sikerült, időközben született még öt kismalac (négy maradt belőlük) és még két anya utolsó időszakos vemhes. Az állomány tehát nem akar csökkenni.

 

- Jó hír, hogy idén február végén megérkezett az első feljelentésünk és az ezt követő hatósági ellenőrzések. Mi a jó hír ebben? Már február vége van, és csak egyszer jelentettek fel? Mi van már Bástya elvtársat nem akarja senki meggyilkolni? Tehát eddig jó az átlagunk, két hónap/egy feljelentés. Lassan kezdődik a szezon mindenkinek és ettől fogva nem nagyon jelentgetnek, mindenki elfoglalja magát a saját dolgával. Azt azért megjegyezném, hogy a mostani esetnek az a pikantériája, hogy azt mondták, legyek felkészülve, mert a rendőrség fog jönni! Miért is? Elkövettem valamit ami szabálysértés vagy bűncselekmény? Nem baj - ÉRTED?- A RENDŐRSÉG FOG JÖNNI!!!

Mindezt azért (állítólag) mert sok a víz a területünkön és a malacok 10.000 nm-es kifutója (ami a szabályokat - nem vicc- ötszázszorosan teljesíti túl) egy részben víz alatt áll. Az állat pedig nem hülye, ha nem akar a vízbe menni (akar) akkor nem megy, marad a száraz területen.

NEM BAJ A RENDŐRSÉG FOG JÖNNI ÉRTED?

Szintén jó hír, hogy bár rosszul esett a fenti eset, de már nem annyira mint régen. Mondjuk úgy, hogy hozzászoktunk. Persze kérdezik sokan, hogy miért hagyjuk, miért nem vesszük fel a kesztyűt. Miért nem jelentgetünk mi is fel másokat. Azért mert nem és kész. Elfoglaljuk magunkat a saját dolgunkkal és nem szólunk bele a máséba. Azt hiszem, hogy a nagy feljelentgetőknek is megvan a maguk lelki világa ami szerencsére nem egyezik a miénkkel. A mi dolgunk tehát az, hogy betartsuk a szabályokat és ha jön a hatóság akkor igazoljuk ezt. Ezzel vesszük fel a kesztyűt nem mással.

 

- Szóval itt a tavasz, befűtöttük a biofűtéssel (lótrágya) a palántázót, bekerültek csíráztatásra a korai burgonyák, bekerülnek a palántázóládákba a magok. Lassan épülnek a fóliasátraink is. A kedvünk jó, lelkesedésünk van, nem gondolunk a tavalyi katasztrófális évre. Idén a MonJardin!- Domonyai András jóvoltából kaptunk sok igazán különleges világfajta növény magját, úgyhogy sok érdekesség fog születni. Az általam végtelenül tisztelt Dr. Polgár Zsolt úr és kedves kollégája Alíz főnökasszony a keszthelyi egyetem burgonyakutatójából pedig tavaly megleptek minket és felhívtak, hogy látva szenvedéseinket szeretnének segíteni rajtunk a jövő évi vetésnél, csak nehogy abbahagyjuk. Így a korábbi együttműködésünk egy magasabb szintre lépett és egyrészről kaptunk (kapunk) új fajtákat, kapunk igen jelentős kedvezményeket, másrészről megpróbálunk elindítani a budapesti gasztro szak-réteg (séfek, bloggerek, stb.) bevonásával egy tesztelő, ismeretterjesztő programot amelynek az a célja, hogy a burgonyakutató fantasztikus fajtáit jobban kategórizálni tudjuk a felhasználás szempontjából és ezáltal közelebb is hozzuk a fogyasztókhoz.

Na mára ennyi... 

Ja és Világevő jóvoltából voltunk a Mokkában (csak sejtem, hogy ez mi, mivel nincs tévénk..)

 Testükkel védik a napozás közben a kicsiket

IMG_1568.jpg

 

Áttelelt a mángold

IMG_1556.jpg 

Készül a biofűtés

IMG_1584.jpg

 Taposi kell!!

IMG_1599.jpg

A jól megérdemelt pihenő

IMG_1603.jpg

IMG_1595.jpg

 Valami már kidugta a fejét… az első kör palántát megint elvitte a fagy, mivel későn tudtunk felmenni a hegyre trágyáért, így fűtetlen sátorban próbálkoztunk.

 

IMG_1596.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fekete-barany.blog.hu/api/trackback/id/tr875847059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása