Tehát akkor- Disznóvágás 1. rész

2012. május 14. 21:06 - fekete-barany.blog.hu

Lassan egy évtizede minden évben vágtunk disznót, néha többet is. Elmondom mit jelentett eddig mindez számomra.

Mivel nem ízlett a nagy-kövér-ki-tudja-mivel-etetett állat húsa, lényegében úgy vágtunk, hogy én nem nagyon ettem belőle az év folyamán. A vágás során igen, de később nem nagyon. Néha egy-egy hurkát, a szűzpecsenyét, de semmi mást. Szalonnát vagy rosszul füstölt sonkát soha. Nem elvi vagy vallási okokból, egyszerűen nem ízlett...
A vágás nálunk (vidéki rokonoknál) mindig három napig tartott, egy nap takarítás, egy nap vágás, egy nap utómunka (zsírfőzés, a termékek elrakása, stb.).
A disznóvágásról mindig azt gondoltam és gondolom ma is, hogy a hús és húskészítmény előállítás mellett - hasonlóan a szürethez- egy nagy népünnepély, összejön a család és kemény munka mellett mindenki valamilyen formában jól érzi magát. Az étel és italsoroknak pedig van egy jól kitalált rendje, egy rituálé, amely során nem kérdés, hogy mikor mi következik.
De!!! Nálunk ez úgy nézett ki, hogy az első napot lenyomtuk ketten a feleségemmel, másnap hajnalban (4-kor) összejött egy nagy rakás ember kihozni és leszúrni a disznót. Mikor ezzel a nagy művelettel végeztek, elkezdtek hard-core módon inni, aminek eredményeképpen reggel 7-re mindenki taj részeg lett, így maradtunk ketten a böllérrel (aki nem ihatott amíg nem végeztünk) és a lányokkal-asszonyokkal, a nap hátralévő részét így csináltuk végig. Néha persze megérkezett egy-két nem józan jóbarát és elmondta, hogy mit miért nem csinálunk jól, vagy hogy ránézésre túl sok a paprika a kolbászban, de ez már a folklór részévé vált, egy pár év után már ez sem idegesített (legfeljebb ilyen verbális csaták után én is kértem egy-egy pálinkát). Lefutottam egy pár félmaratont életemben, de soha nem fáradtam el úgy, mint ezen becses alkalmakkor, így egy-két év után tudtam, hogy a hétvégét követő hétfő-keddet ki is kell vennem szabadnapként.

Ehhez képest idén januárban már saját vágást szerveztünk.

Saját vágás: nagy felelősség, sok idegeskedés és még ami ezzel jár.

Rutinosan kezdtem. Először is biztos ami biztos hívtam két böllért. Az egyik csak eljön. A két böllérből az egyik jóbarátom, még Piliscsabai szomszédom, aki oly sok éven keresztül volt mellettem jóban-rosszban (ő majdnem nem jött el mivel az egyik gyerkőc lebetegedett). A másik pedig a mostani szomszédom akit szintén nagyon kedvelek, de őszintén nem hittem abban, hogy ért annyira a vágáshoz mint én azt szeretném (ő sem jött el majdnem, mivel a munkabeosztása miatt nem ért rá). Hívtam még jó sok segítőt, gondolván, hogy az alkohol hatására úgy is csak páran maradnak tettre készen.

Első körben elmondtam a faluban, hogy reggel 4-kor kezdünk. Ők mondták (egységesen), hogy az jó, de ők csak 8-ra jönnek. Mi van? Mondom mi úgy szoktuk, hogy reggel 4-kor szúrunk, hogy estére azért nagyjából készen legyünk. Ők - így állt a válaszban- meg úgy szokták, hogy 8-kor kezdenek, délben már mindenki otthon van és minden készen van. Hiszi a piszi. Mondom reggel 5-kor kezdünk!! Végül megállapodtunk a reggel 8-ban. Jól kezdődik - már ekkor láttam, hogy nagy stressz, üvöltözéssel, kapkodással és a végén egy felesleges mértékű elkeseredett berúgással (mielőtt még valaki félreértené, általában nem iszom alkoholt és ha mégis, akkor is mértékkel).

Szóval reggel 8.

Előtte egy nap készülés, mosogatás, üst (katlan) kihordása, tüzelő vágás, alapanyagok, fűszerek összekészítése, kés élezés, pálinka, bor, sör bekészítése, stb.

Reggel 5-kor már fent vagyunk, toporgunk, időt kémlelünk, befűtünk a katlanokba.

Kezdődjön már!! Éhes vagyok, sült vért akarok, frissen vágott- kisütött húst, friss hurkát, töltött káposztát, friss meleg töpörtyűt de sokat, hájas sütit, sok pálinkát, jó kedvet, hiába egy magyar úr (ficsúr) enni-mulatni akar!!!

Megjönnek az emberek. Itt van mind. A helyi böllér (szomszéd úr) egy rejtelmes orvosi táskával érkezik és maga a megtestesült nyugalom. A másik (azt mondák pesti, ami nem igaz mert borsodi srác) böllér kéri adjak kést....

- Pálinka? Egy kupicával?