Barátok nélkül nincs jó élet. Persze nem tagadhatjuk le a ránk jellemzőket, az elmúlt évszázadokat, a kultúránkat, az éghajlatot ami alatt élünk, a genetikai kódjainkat. Tőlünk északabra hűvösebbek, zárkózóttabbak az emberek, délre meg nyitottabbak. Mi meg itt vagyunk középen, ebben a viharvert medencében ahol az elmúlt sok évszázadban átgázoltak, uralkodtak sokan, népek éltek együtt önkétesen és önkéntelenül. Egyszóval - valahogy így alakult - az életünk része a nyitottság mások felé, az emberi kapcsolatokra való igény. Szükségünk van barátokra és reméljük mi is hiányzunk sokaknak néha (ha már önkéntes örök számüzetésbe vonultunk).

De miket is beszélek, ez a poszt a barátságról szól. Azaz a barátainkról, azokról akik:

- Néha felhívnak minket ha már ilyen messze kerültünk egymástól, aggódnak értünk akkor is ha mi ritkán jelentkezünk. (Nem is tudjátok, hogy milyen ereje van egy-egy jó szónak, mennyit merítünk ezekből a hívásokból.)

- Akik kérés nélkül segítenek nekünk jó tanáccsal, kölcsönadott eszközökkel, vagy csak azzal amivel tudnak (pl: levágják ingyen és soron kívül a hajunkat)

- Akikhez tudunk fordulni ha bajba kerülünk, segítenek bármivel (akár - szégyen nem szégyen - gyorskölcsönnel is)

- Akik a disznóvágás vagy a befőzés során kérés nélkül jönnek messziről és beállnak segíteni (jöttetek a szomszédból, de Tolnából, Hevesből, Pest megyéből, dolgoztatok 10-12 órát keményen) csak azért, hogy valahogyan túléljük

- Akiket fel lehet hívni ha gond van, mert tudjuk, hogy számíthatunk rájuk, legyen szó az állatok evakuálásáról, elfogyott takarmányról, kiszabadult malacokról....  

NÉLKÜLETEK NEM LENNÉNK SEHOL, KÖSZÖNJÜK ÉS ISMÉT CSAK MILLIÓSZOR KÖSZÖNJÜK!!!

Büszke vagyok arra, hogy ismerlek titeket és a barátaimnak mondhatlak benneteket