Régen, amikor az ecserire jártam (mármint az iskolába) volt egy mondás:

- Mit vigyorogsz?

- Nem vigyorgok, csak a fájdalom ül ki az arcomra...

Nos, a fájdalom mellett csak azért vigyorgok, mert már olyan helyzetbe kerülök néha amin már csak nevetni lehet. Mondjuk a héten beleestem a trágyakupacba.

Történt egyik reggel, hogy kimentem etetni. Sütött a nap, szép idő volt, szépen indult minden. Reggeli rutin: Viszek vizet, ételt (bio tönköly búza) és szalmát mindegyik állatnak, szépen sorban. A malac óvódában lévő állatok időközben 35-40 kg-osra híztak, így egyre agresszívabbak (vagy kevésbé félénkek) mint korábban. A vájúnál álltam és öntöttem be a búzát amikor 3-4 kismalac hátulról nekem rontott, azaz nem nekem, csak lendülettel érkeztek a vájúhoz és a lábam között akartak odafurakodni. Ennek eredményeként a térdem megbicsaklott és hanyatt estem, illetve mivel szerettem volna megóvni az alattam lévő malacokat így nem támasztottam ki esés közben így a fenekemre estem. Pont a trágyába, tetőtől talpig. Ennél "jobb" hír, hogy eltörtem a farok csontomat (félreértések elkerülése végett ez a gerinc utolsó nyúlványa). Mivel már úgyis eléggé koszos voltam, gondoltam elvégzünk még egy-két piszkos munkát, ezért esővízzel telt 220 literes (azaz 220 kilós) hordókat kezdtünk kisgéppel és kézzel pakolászni. Az egyik edényből le akartunk engedni vizet, ügyetlenségem és óvatlanságom hatására az edény átesett egy holtponton és megborult, a 220 kg súly odapréselte (és kifordította) az egyik újpercemet egy oszlophoz.

Egyébként kösz jól vagyok (tényleg), jön a tavasz és ettől nagyon vidámak vagyunk!!

Üdv

Bárány

ui: Azért ülni még nem tudok fájdalom nélkül