Baráti körben gyakran hangoztatott kijelentés, hogy szép-szép ahol és ahogyan élünk, de mi lesz a gyerekekkel? 

Ilyenkor hitetlenkedve fogadják elbeszélésünket, hogy miszerint amikor kerestük a helyünket, jártuk a falvakat (több mint egy évig heti rendszerességgel), akkor maga a kiválasztott iskola volt az origo, az igazodási pont. A tihanyi - akkor még önkormányzati- iskola olyannyira megtetszett nekünk, hogy abban biztosak voltunk, hogy ide fognak járni a gyerekek. Már csak egy szép falut kellett találni a közelben (megfizethető árakkal).

Nem tudom most ecsetelni a pedagógusok példamutató munkáját és hozzáállását, a kiscsoportok előnyeit, a gyermeki közösség olyan mértékű működését ami osztályok (évfolyamok) határait dönti le, legyen csak elég a legkevésbé fontos de a legjobban érzékeltethető tény, maga a helyszín.

Szegény gyermekeim (Sára és Ricsi) a tihanyi belső tó partján üldögélnek az osztályteremben. Tegnap osztályfőnöki órán elmentek fürdeni a Balatonba. Néha kirándulnak a hegyekben, reméljük nemsokára beindul (a régebben már működött) vitorlásoktatás. Ja, és el ne felejtsem, idén átvették a Bencések az iskolát. Soroljam még?

Inkább elmondom és megmutatom, hogy szegény sorsú Hanna, milyen óvodába került. Egy Tihany tetején lévő kastélyba, ahol medence van az udvarban, pazar kilátás a Balatonra, a szomszéd épületben egy szuper kézműves fagyizó. Mondjam tovább? Meséljek az új óvonénikről akik ölelgetik és csókolgatják a gyermeket, akiből egy nap alatt eltűnt a jelentős stressz, az izgalom az új közösség az új helyszín, anya távolsága és még ki tudja mi miatt?

Szerintem jó helyen vannak, nem is lehetnének jobb helyen, nemde?