Építettünk egy nagy tyúkólat, bekerítettünk egy területet, tettünk fel villanypásztort. Nagy örömmel “rohantunk” a Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesületéhez állatokért. Sajnos csak előjegyzésre megy, hívjanak minket januárban hangzott a válasz. Mit tegyünk? Csak nem megyünk tojásért a Tesco-ba! 

Vegyünk nem génmegőrzött fajtákat, azzal tavaszig kihúzzuk valahogyan (és nem halunk bele egy ideig, hogy nem az őshonos fajtákat esszük). Elmentem tehát tyúkokat venni.

Nagy kalandok árán végül kb. 30 km távolságban találtam gazdát aki hajlandó volt 24 tyúkot és 1 kakast adni. Mire kikerültek a teherautóból, sajnálattal tapasztaltuk, hogy nagyon tépettek!! (azt nem ecsetelem mit kaptam a fejemhez ezért)

A falusiak találgatták, mészhiány?, megtépte a kakas?, romlott takarmányt kapott?

Még szerencse, hogy láttam a tanyát és találkoztam a gazdával, így tudom, hogy jó körülmények között voltak és rendesen etették őket. Talán az állatsűrűség egy kicsit sok volt, de a tanya rendben volt.

Egy szó mint száz, szégyenben maradtam a tyúkjaimmal.

Feleségem megoldotta a helyzetet, közölte a körülöttünk állókkal, hogy nincs gond, mert majd homeopátiával meggyógyítja a tyúkokat!!!

Ez a mondat, abban a helyzetben és abban a környezetben annyira ütött, hogy életem végéig fogom a szituációt mesélni baráti körben mert biztos siker egy kis vidámság teremtésre!

A tyúkok viszont valóban rohamos gyorsasággal meggyógyultak, kaptak egy hatalmas területet friss zölddel, jó takarmányt, vitaminokat és homeopátiát, úgyhogy a tyúkmennyország  egy időre ide költözött.

Szépen összeszedték magukat, nyár végén és ősszel adtak napi tíz tojást. Mostanában pedig (még mindig van napi 5-8 tojás) hétvégenként tyúkhúsleves vagy tyúkpörkölt van vasárnap ebédre.

Az igazsághoz az is tartozik, hogy  elkövettünk egy hibát. A gyerekek annyira megszerették az állatokat, hogy nevet adtak minden tyúknak és a kakasnak is. Így napokig tartó sírás és morgás lett abból, hogy elkezdtünk vágni. Hiába, a kis lelkük máshogyan működik, mint az éhes felnőtteké. Ehhez is hozzá kell szokniuk. 

Az állatokat úgy kell nevelnünk, hogy boldogok legyenek, ezért teremtünk mennyországi körülményeket és ezért ragaszkodunk az extenzív és lehetőleg nagy területen lévő külső tartáshoz. Amikor pedig eljön az idő, akkor kíméletesen kell levágni őket, és áldást kell mondanunk azért amiért feláldozták az életüket a mi jólétünkért. Nem viccelek. Az állataink ugyanis a mi szívünkhöz is közel állnak. Értelmet kell abban látni és meg is kell tisztelni őket azért amiért ha eljön az idő, megöljük és megesszük őket.