Vannak pillanatok, amikor csak egyfajta belső vallásos hit tartja az embert életben. Mikor minden összeomlik körülötted.... folytassam? Rossz PR igaz? Tudom miről van szó, értek valamit a kommunikációhoz. Egy vállalkozás kommunikációs felülete csak a sikerekről szól, néha még a valóságtól is elrugaszkodik, hiszen az üzleti világban az "imidzs" nem arról szól ami vagy, hanem arról amilyennek láttatni akarod magadat. 

Márpedig a siker sikert vonz a kudarc meg...

Volt idő amikor nemzetközi partnereim minden nap elmondták: “Don’t take it personal, it is only business”. Nos, egy alapkezelő aki főleg nem a saját pénzét kezeli könnyen mondja, hogy ez csak üzlet. Hiszen neki a pénz nem megélhetést jelent, az csak eszköz. Persze amikor náluk is rosszra fordultak a dolgok akkor már sápadtan rohangáltak fel és alá.

Szóval nincs olyan, hogy ez csak üzlet. Egy családot eltartó, embereknek munkát adó, felelősséget vállaló vállalkozás néha maga az élet vagy legalábbis az élet egy kis, de fontos része. It is serious. Bért adni, járulékot fizetni, küzdeni a hatóságokkal, a nem koherens rendeletekkel, a hazug beszállítókkal, a nem fizető ügyfelekkel. Ez nem csak üzlet. És nagyon személyes.

És akkor ott vagyunk mi kistermelők, akik az elismerés és a támogatás perifériáján vagyunk. Van agrárkamara, aki azt se tudja, hogy ilyen kategória, hogy kistermelő létezik, hiszen jól ismert “tény”, hogy 100 hektár alatt nincs gazdaság. Vannak törvények amelyek rólunk szólnak de mégse minket szolgálnak. Dolgozunk napi 16 órát, heti 7 napban, egyméteres hóban, szakadó jégesőben, 40 fokos kánikulában. Néha hetekig csak éjszaka látjuk szeretteinket mikor hazaérünk. A sok munkának sokszor sok veszteség az ára. Felhívtunk olyan gyümölcs termelőt, aki már a telefont is sírva vette fel, sok volt az eső, elvitte az egész termést, vége a világnak. Másik ismerősünk Duna mellett gazdálkodik, már nincs gondja az idei termés leszedésével. Mi is vesztünk (sokat), sok a gond az időjárás miatt, az infrastruktúra hiánya miatt, a hatósági nehézségek miatt, a takarmány árak miatt.... 

Mit kapunk cserébe? Elismerést? Jó anyagi körülményeket? Nyugodt éjszakákat? Egyiket sem.

Néha leülünk a földre és nézzük az embereket ahogyan a gyermekeikkel bicikliznek, hallgatjuk barátaink nyaralási élménybeszámolóit. Tudjuk, hogy még arra sincs esélyünk szezonban, hogy egy pár szabad óránk legyen.

Szeretjük a földet, szeretjük az állatainkat, növényeinket. Néha igazán jó a napfelkeltében locsolni, etetni, igazi csöndben, nyugalomban. Ezt az életet választottuk.

De az érem másik oldalán elmondhatatlanul sok küzdelem van, anyagi problémák, hullámzó fizikai és mentális feszültségek. 

                        Abban tudunk hinni, hogy az egész élet értelme maga a próba. 

Ki kell állni, végigcsinálni megalkuvás nélkül. Néha viszont az ember azt gondolja, hogy ez olyan nehéz, hogy már ebben sem hisz. És amikor a hited hagy el, nos akkor vagy igazán bajban. Még nem járunk messze itt, de be kell valljam, hogy vannak nehéz napok amikor az ember meginog. 

Ezt az egészet azért mondtam el mert:

Kérlek, ha találkozunk, ne kezd el ecsetelni, hogy a bio milyen drága. Mikor ezt hallom, tudom, hogy fogalmad sincs mit beszélsz. Inkább ne beszéljünk. Menj a hiperbe, vegyél műanyagot, amit megspórolsz, úgyis elmegy majd egyszer gyógyszerre. Aki nem tudja, vagy nem akarja tudni mennyi izzadság árán jönnek létre a valódi dolgok, annak nem kell magyaráznunk.

Meg kell értened, hogy (mi kistermelők, de főleg a bio termelők) érted dolgozunk. Igen, érted kedves ismeretlen. Azért, hogy maradjon valami ebben a világban ami igazi, ami olyan amilyennek a természet (vagy a jóisten) megalkotta. A mi szenvedésünk érted van, még akkor is ha ebben te nem hiszel.