Sokat panaszkodok. Általában nem szoktam de ami van az most nagyon durva. A szomorú valóság az, hogy már nem huszonévesek vagyunk, nem vagyunk ifjú titánok, fáj a hátam, néha rosszul alszom a stressztől, néha rosszul reagálok olyan dolgokra, amelyeket korábban kellő nyugalommal és megfelelő kommunikációval el lehetett intézni. A mai világban a "talpon maradás" nem egyszerű dolog.

Szóval sok a panasz. Most - egy nagy alvás után- végiggondoltam, vajon bennem van-e a hiba. Végiggondoltam, igen, hibás vagyok sok mindenben, de ami most ránk szakadt, amilyen közállapotok vannak, amilyen nehéz ma vállalkozni---nos,  ez mindenkinek sok lenne aki csinál valamit. Mert hát annak van csak gondja aki csinál valamit, aki felelősséget vállal, aki előrébb akarja mozdítani a dolgokat, nemde? Egy normális világban egy kis gazdaság ahol vannak szorgos kezek, odaadó lelkek - az vígan megél. Nálunk nem. Az elmúlt két év tapasztalata alapján ki tudom jelenteni, hogy a tisztességes kistermelők 99%-a méltánytalan körülmények között él, halálra dolgozza magát, hatalmas stressz az élete. Ennek kisebb része a természetnek való kitettségünk, nagyobbik része a munkánk becsületének hiánya. Bár kétségtelenül jó a trend, de hiányzik még az a fogyasztói kultúra, amely kellő tömegben el tudja utasítani a csalást, a rossz minőséget, az oktalan vegyszerezést. Hiányoznak azok a csatornák amelyekre "üzletet" lehet alapítani, így jó lehet tervezni egész évben. Ezért kellett megcsinálni a biobalaton piacot, és ezért van most nehéz dolgunk, hogy megfelelő mennyiségű igazi termelőt találjunk. Mi van előbb a tyúk vagy a tojás, a termelői piac mint értékesítési lehetőség vagy a termelő aki megfelelő értékesítési csatornákat keres magának? Ezért hívjuk mi ezt missziónak, a piac lehet az a hely amire lehet alapozni, ami elindíthat egy kedvező folyamatot, amire családok százai tervezhetnek.

Egy kicsit elkalandoztam, amit akartam mondani, hogy a hatóságokkal és a közigazgatással vívott folyamatos harcom közben egy napra kétszer is kisütött az ég és örömteli csoda történt (nem, nem arra gondolok, hogy a nyugdíjigazgatóság küldött egy felszólítást, hogy küldjem be az 1992.-es nyugdíjbevallását a cégnek mert nem találják). Pénteken két nap alatt két különböző helyen is rendkívül segítőkész emberekkel hozott össze a sors. Két hatósági ügyben olyan örömteli fordulatok következtek be, amelyekre nem is számítottam. Nem írom le  miről van szó, csak szeretnék üzenni a hivatalokban dolgozóknak: Köszönöm szépen a segítségüket és a megértésüket!! Köszönöm, hogy kellő empátiával fogadtak és, hogy segítettek megoldani a problémákat.