Egypercesek (1. rész)

2013. augusztus 12. 19:33 - fekete-barany.blog.hu

Nagy a meleg, nem fog az agyam, de elhatároztam, hogy írok egy pár sort, párszor. Végeztem egy kis közvélemény kutatást ami meglepő eredménnyel zárult, úgy tűnik, hogy olvasóm között a többséget nem érdekli a paradicsomtermesztők spirituális élete, azonban (azt mondják), hogy szeretik olvasni soraimat, mert, hogy jól írok. Szerintem nem írok jól, sem műveltségem, sem készségem nem igen van hozzá, de ha ezzel mégis barátokra lelek...

  1. rész

A kudarcról

Most kitárulkozom, jobban mint kellene. A kudarc ugyanis nem férfias dolog. A kudarc nem jó PR, nem hozza közelebb a vásárlókat, a kudarc vagy sikertelenség hangsúlyozása nem tesz elfogadottá valakit, sőt!

Én ennek ellenére tudok kudarcot vallani. Nem akarok, de már rutinosnak mondhatom magamat. Korábban magasra másztam, nagyot is estem, évekig tartott feldolgozni. Most eljött az ideje ismét szembenézni a dolgokkal. Elmondok először egy történetet:

2008 nyarán meghívást kaptam Chicago egyik (vagy talán leg-)gazdagabb családjához, akik gyakorlatilag a fél várost építették. Mondjuk közel az összes toronyházat. Egy szakmai út volt, aminek az volt a célja, hogy megtanuljak én is magasházakat építeni. A 84 éves tulajdonos személyesen foglalkozott velem közel egy hétig, egyik épületből a másikba cipeltek, építkezéseket néztünk meg, tervezőket faggathattam, stb. Az egyik nap felmentünk a híres (ikonikus) John Hancock torony tetejére amely szintén a cégük tulajdona. A 95. emeleten lévő kilátóból lenézve az idős tulajdonos sorra mutatta az épületeket: Ezt is mi építettük, azt is...

Odafordultam hozzá széles és őszinte mosollyal és gratuláltam neki a nem mindennapi teljesítményhez, micsoda életút!!

Dicséretem leforrázta, elkomorodott, megfogta a karomat és félrehúzott a társaságból és csak ennyit mondott: Tamás, tudnod kell, hogy nagyon sokszor mentem tönkre! Majd miután én lepődtem meg annyira, hogy meg sem bírtam mukkani, szépen faképnél hagyott. Három hónap múlva megjött a válság.

Mi a poénja ennek a történetnek?

Az öreg nagyon bölcs volt. Segíteni akart egy ifjú, lelkes fiatalembernek és elmondta öt szóban amit elmondhatott: “I was bankrupted many times.” 

Segítsek? Azt akarta mondani, hogy ne azt lásd amit most látni tudsz. Azt lásd, hogy ez mennyi szenvedés árán jött létre. És azt, hogy mindig felálltunk a padlóról. 

Hálás is vagyok neki.

Szóval a kudarc. 

A gazdaságunk idén - szerény túlzással - tönkrement. Kevéske termésünk van, a költségek nagyon kicsi százaléka sem térül meg. Nem kell megijedni, urai vagyunk a helyzetnek, fizetjük a költségeinket, dolgozunk, termelünk, azonban a megtakarításaink és jókedvünk egy nagy része elúszott, elvitte az időjárás. Mi történt? Kénytelenek voltunk sziklaszilárd hitünk elemeit sorra feladni. 

Nagyon profi terveket készítettünk már az év elején. Számbavettünk mindent, megterveztük mi hová kerül, konzultáltunk sok tapasztalt emberrel. Előkészítettünk területeket a vetésre, amelyek azonban tavasszal víz alá kerültek részben a hóolvadás, részben a négy hetes esőzés alatt. Gépi műveléssel odáig jutottunk, hogy a traktor kiment a földre és azon nyomban el is sűlyedt. Gyors tanácskozás, ott a vetőanyag a raktárban, palánták a fóliában, mit tegyünk? Ez a menedzsment nemde? Új helyzet és te reagálsz rá, megváltoztatod a tervet. Az új terv az lett, hogy a nem víz alatt lévő, hanem a száraz, de nem előkészített területekre kell átvonulni, oda kerüljön ki minden. Nagy hiba. Megtanultunk egy pár dolgot a növénytermesztésről, az egyik az, hogy CSAK ELŐKÉSZÍTETT, ÉLŐ TALAJBA teszünk növényt.

Ha már tavasszal elkönyveltük volna a veszteséget és nem csináltunk volna semmit, akkor is jobban jártunk volna. Persze, utólag könnyű okosnak lenni. Szóval növények kimentek a földre, én elmentem Füredre piacot építeni 2-3 hónapra, majd piacot üzemeltetni 3 hónapra. Nincs otthon a gazda, így ezt nem lehet csinálni, hiába alkalmaztunk jópár embert, hogy Líviának legyen segítsége. Ez nem ipari üzem, nem futószallag. Közvetlen kapcsolatod kell legyen szinte minden növényeddel, minden nap tudnod kell mi történik velük. Tavaly ez megvolt...

Mondhatnám azt is, hogy ez egy ilyen év, minden szabadföldi zöldséges és a gyümölcsösök is szenvednek, felcserepesedés, aszály, gyom invázió, majd a penész, én most nem látok olyat akinek szép termése lenne. Mindenki sokszoros energiával, küzdelemmel termeli meg a tavalyi év töredékét vagy azt sem.  

De én nem ezt mondom. Azt mondom, hogy nem voltam otthon, sok rossz döntést hoztunk, talán túl elbizakodottak és önteltek is voltunk és millió dologban nem volt szerencsénk. Volt olyan pillanat, hogy elromlottak a következő gépeink: Talajpermetező (ez a talaj élővilágát hivatott visszaállítani preparátumokkal), egytengelyes traktor (vadi új), nagytraktor, homlokrakodó, öntözőszivattyú és még mondhatnám, hogy a láncfűrész (vadi új) és a motoroskasza (vadi új), ásógép is, valamint nem mellékesen a teherautónk  is kigyulladt alattam. Csak a vicc kedvéért elmondom, hogy ezeken kívül nincs is több gépünk. Ismeritek Murphy-t? Mi már igen.

Hónapokig küzdöttünk sok-sok emberrel a földeken a termés megmentése érdekében, borzasztó volt a pillanat, amikor kimondtuk, hogy melyik földre nem megyünk már ki csak majd lekaszálni és betárcsázni az egészet. Sok hűhó semmiért.

Szóval rossz időjárás, rossz döntések, a gazda távolléte és Murphy. Ennyi elég is az idei évből. 

Tegnap elpusztult az egyik legszebb állatunk, egy mangalica anya, hasában 7 db utolsó napos kismalaccal. Kicsi volt a szíve, infarktust kapott. Ez anyagi veszteség, de nem ettől van kárunk. A kár, a bánat oka az, hogy több évnyi gondoskodás után elvesztesz egy élőlényt, valakit aki hozzád tartozott, akiről gondoskodtál.

Ennyit a kudarcról, legközelebb a hitről fogok írni.

ui: Szeretnék köszönetet mondani sok mindenkinek aki szóval vagy tettekkel támogatott bennünket az idei évben. Sokat írtam helyi konfliktusainkról (amelyek köszönik szépen megvannak), de keveset az önzetlen segítőkről. Nem tudok most itt mindenkit felsorolni, de családtagjaink és közvetlen barátaink végtelen és önzetlen segítségén kívül ezúton szeretném kifejezni hálámat Kollár Péternek és a henyei Horváth családnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fekete-barany.blog.hu/api/trackback/id/tr345458064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.