Egypercesek (2.rész)

2013. augusztus 14. 22:20 - fekete-barany.blog.hu

A hitről

Erről nehéz. Azért mert nem a vallásról akarok beszélni. Inkább arról ami a mindennapokat értelmessé teszi, arról ami erőt ad ahhoz, hogy reggel felkelj. A hit lényege az, hogy van értelme annak, hogy vagy. Az értelem keresésén túl a boldogság megtalálása a mindennapokban. Nem biztos, hogy a nirvánára gondolok, a földön túli örök boldogságra, bár ennek ellentetje igaz, mikor azon gondolkodsz, hogy a gonoszsággal élők miért nem nyerik el büntetésüket, csak az lehet megnyugtató, hogy majd egyszer eljön az az idő is és elnyerik méltó helyüket ...( ez innen már vallás nem?)

Szóval a hit. Abban hiszek, hogy az élet értelme a próba. Mész az úton, a saját utadon  egy cél felé és közben jól kell érezd magad (nem mondom meg ki írta, hogy az élet értelme maga az út és nem a cél).

És akkor kezdjük innen. Tapasztalt és bölcs mentorom (egykori főnököm) több évnyi kihagyás után egyszer felhívott, mert hallotta, hogy nehézségeink vannak. Annyit mondott a telefonba: 

Az én élet életbölcsességemet egy mondatba össze tudom sűríteni: 

“A boldogság nem állapot, hanem képesség”. 

Paff. Majdnem leestem az útról a kocsival. Abban a pillanatban eszembe jutott minden, a gyerekkori sérelmek, az ebből jövő motiváló komplexusok és az okozat, a túl fiatalon megjött sikerek. 

Mondok egy példát: Minden fiú arra vágyik, hogy egyszer lesz egy szuper autója. Ez valami genetikai kód, nem tudom miért, de tegye fel a kezét aki nem vágyott erre. Nos, dolgozol sokat, még többet, van tehetséged, van motivációd, keresel pénzt, és mi a legnagyobb hülyeség amit elkövetsz? Az első nagyobb jövedelmedből elrohansz egy autószalonba. Mondtam az eladónak, hogy kéne egy kombi négykerekes, olyan 3-5 éves cucc. Hát az nincs. Ellenben jöjjön hátra a telepre velem, mutatok valami érdekeset. És szépen ott álltak a vadi új modellek a szivárvány minden színében.... az eladó profi volt, jött a garanciával meg az előnytelen színekkel, én sem voltam teljesen hülye, tudtam mi történik de beszálltam a játékba és élveztem. Gondoltam ennyit megérdemlek, pár nap múlva kigurultam a vadi új és elég drága autómmal a szalonból. Első út hová vezetett? Komplexusaim forrásához, apám ablaka alá. Ez kipipálva, látod én is tudok valaki lenni. Azután? Jön a nagy pofára esés: SEMMIT SEM ÉRZEK. Elköltöttem egy csomó pénzt, vettem fel egy csomó hitelt, és ülök egy tárgyban ami nem okoz semmit, nincs nirvána, nincs adneralin, nem ráz ki a hideg, nincs semmi, csak némi kényelmi váltás, meg jobban megnéznek az emberek az utcán ami inkább zavar (meg állítólag jót tesz az üzletnek, de ebben sem hiszek).

Az egésznek nem volt semmi értelme azon túl, hogy ezt is ki kellett próbálni. 

Mi ebből a tanulság? Az amit már korábban mondtam, néha hamis prófétákat követünk. Nem, ne éljünk barlangban, ne igyunk esővizet és ne együnk gyökereket, de valahol kell lennie egy helyes aránynak, egy arany középútnak. Már az is elég, ha rájössz, hogy azok az anyagiak amikre vágysz, nem is tesznek boldoggá.

Mi akkor az út? (a mi utunk?)

A család mindenekfelett. A gyerekek mindenekfelett. Semmi más nem számít.

Már maga az is boldogság, hogy megteheted, vannak gyerekeid, egészségesek, van házasságod amely jobb mint valaha. 

A többi számít?

Mekkora autóban ülsz, mekkora lakásban laksz, hányszor és hová utazol... ugyanmár, ez mind részletkérdés. Persze kell anyagi biztonság, kellenek a normális körülmények, de ha csak a pénzben hiszel akkor biztos, hogy üres és hamis utat követsz.

A hit erre épül. Arra, hogy van miért élni. Arra, hogy a jó egyszer elnyeri jutalmát, miként a gonosz is. Arra, hogy nem üres, hanem tartalmas dolgokat kell követni. Arra, hogy kell egy társ, akivel egy egész két harmonikus fele tudtok lenni és ezért nagyon sokat tesztek is. Arra, hogy ha egészséges és boldognak lenni képes gyermekeket nevelsz fel, akkor a küldetésed nagy részét biztosan teljesítetted.

Ha ebben hiszel akkor van hited.

Sokan küldenek üzenetet, hogy ne adjuk fel. Üzenem, hogy nem fogjuk. De nem úgy nem fogjuk. Az élet, az úton való haladás nem arról szól, hogy küzdünk-e Henyén, küzdünk-e a  piacon, küzdünk-e a mezőgazdaságban, küzdünk-e a kistermelői világban. Ezek is mind részletkérdések, sokszor nagyon is fontosak, olyannyira, hogy missziókat lehet rájuk építeni. (Persze a misszionáriusukat vagy felfalták a bennszülöttek, vagy eltévedtek és meghaltak a dzsungelben.) 

Amit nem adunk fel az az, hogy képesek legyünk, és gyermekeinket is képessé tegyük. A többit meg majd meglátjuk.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fekete-barany.blog.hu/api/trackback/id/tr705461244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tooodi 2013.08.15. 08:45:34

Jól megírtad.
Én is ugyanígy gondolom.

gerbeaud 2013.09.01. 14:40:17

Így van! Ahogy egy ismerősöm mondta, csak keveseknek adatott meg, hogy valami nagyot, kézzelfoghatót hagyjanak az utókorra, legtöbbünk "csak" a gyerekeinket...