Érdemes-e közösségi célokkal foglalkozni?

2013. június 18. 10:08 - fekete-barany.blog.hu

Adnék egyből két rövid választ: 

  • Mint kezdeményező egyén- nos, most azt gondolom, hogy nem, mert túl sok energiát visz el az ember életéből és túl sok fájdalmas csalódást okoz (és néha bukott célokat).

  • Mint egy közösség tagja (akár úgy is mint egy ország társadalmának a tagja)- igen, kellenek a közösségi célok, mivel enélkül sehová nem jutunk.

Bővebben?

  • Amikor gyerek vagy már ifjú voltam, sokat sportoltam-versenyeztem. Egy közösség tagja voltam, ami a versenyszellemről, a küzdésről, a mérhetetlen akarásról és a sport nemes szellemiségéről szólt. Jó csapat voltunk, életre szóló barátságokkal és soha nem halványuló élményekkel gazdagodtunk. Azonban a magyarvírtus már ekkor is dübörgött. Ne felejtsük el, hogy az elátkozott generációhoz tartozom, aki még bőven az átkosban született (1975), gyerekként megélte, hogy a Bors őrmester helyett a tévében Csernyenkó elvtárs hirtelen halála miatti egész napos megemlékezést kellett néznem. A gond ezzel csak az volt, hogy mikor fennhangon hirdettem elégedetlenségemet (kisgyerek voltam ne felejtsétek!), akkor összefutott a család és látszott rajtuk az ijedség. Hiába, a nagypapa 56 után volt börtönben utána meg éveket töltött háziőrizetben, kialakult a rutin: meg ne hallja a szomszéd (a panelban). Szóval a virtus. A sport egyszerű dolog. Ha jobb idővel érsz célba, akkor te vagy a jobb. Nem mindenhol. Nálunk az edző fia, az edző barátainak a fia, meg még ki tudja ki akkor is jobb volt és ezáltal jobb lehetőséget kapott (utazás, szerelés, stb.) ha rosszabb volt. Egy idő után azt érezted, hogy pont az ellenkezője történik, mint amiért ott vagy, az ellenkezője annak amiben hiszel (fair play, közösségi szellem, stb.)
  • Később sportvezető lettem, és azzal a hiú ábránddal ámítottam magamat, hogy majd megreformálok egy velejéig romlott züllött rendszert. A gond az volt, hogy míg én az általam vezetett egyesületbe pénzt és napi energiát tettem be (amit a családomtól vontam el), addig a többi egyesületi vezető csak azt nézte, hogy hol és mit vehet ki a közös kasszából. Mivel mindenki lopott, így a szövetség vezetői is játszhattak (jóval nagyobban), csak egy dologgal nem foglalkozott senki: a sporttal és a sportolókkal. Nem mellékes tényként jegyzem meg, hogy a szövetség vezetői (elnök, alelnök) nagy állami cégek elnökei voltak, igazi fekete övesek a turpisságban és a szemtelen elvtelenségben. Forradalmat indítottam, szövetségesekre leltem, győztünk és lemondott az elnökség, a tolvajok eltakarodtak. Mi történt ezután? Forradalmi fegyvertársaimról kiderült, hogy nagyobb és profibb tolvajok mint az előzőek, sőt, az előző rendszerben is csaltak-loptak (fiktív számlázás, stb.), csak többet akartak. Az új elnökség hajnalán megjelentek az általuk hozott celebek (TV sztárok), akik bekerültek az új vezetőségbe, én meg nagy meglepetésre nem. Miért is? Azért, mert hittem a közösség erejében, a közös célokban, hittem abban, hogy amit csinálunk az mindenkinek jó lesz. Más meg elment minden taghoz és csipp-csupp dolgokkal megvette a szavazatokat (pár ezer forintért sokak lelkét meg lehet venni) . A lopás ugyanúgy folytatódott, csak már vérprofi módszerekkel. Láttam a hiábavalót, feladtam, lemondtam a vezetői tisztségemről és csalódottan távoztam. Ismerem tehát a dörgést, tudom mennyi hála jár a közösségi célokért dolgozóknak (magamat Che-nek hívtam, az áruló forradalmárt aki becsapott pedig Fidelnek).     

  

  • Másik oldalon viszont ott marad a kérdés: Ha mi nem teszünk semmit magunkért, akkor ki fog? Az állam? Az EU? A kamarák vagy a majd létrejövő földbizottságok? A politika majd megoldja  a problémáinkat? Vagy azok a hatóságok akik velünk foglalkoznak? Ennyi erővel bízhatunk abban is, hogy majd a lottó ötösből fogunk megélni. Nem segít senki. Kétségtelenül vannak jó rendeletek, olyanok ami szellemiségében is és betűjében is rólunk szólnak (jelen esetben kistermelőkről), de a valóság mégis más. A valóság az, hogy a kistermelők nagyon nehezen és rosszul élnek. A valóság az, hogy a multik és a a hazai zöldbárók még azt is elérik, hogy a számunkra kedvező rendeletek ne legyenek betartva, akinek intézkednie kellene az szépen becsukja a szemét. 
  • A valóság az, hogy kevesen csinálunk valamit, kevesen termelünk ezért minden gond ránk szakad. Hogy is vannak azok a számok? 10 millió emberből 6,5 millió inakítv (nyugdíjas, tanuló, stb.), további 800 ezer állami alkalmazott, 500 ezer elment (szerintem több) MARAD 2,2 millió dolgozó (alkalmazott, vállalkozó) aki nem az csak az országot, hanem a nemzetet tartja el. Mi fizetünk mindent és mégis nekünk van a legkevésbé megbecsülésünk. És naponta tapasztalom, hogy SENKIT nem érdekel, hogy mi van velünk. Mondom a napi hírt. A kamara küldött egy levelet, amiben sok gyomorforgató dolog van. Tudjátok, az a kamara amely az ország legdrágább luxus irodáit bérli azokból a kötelezően befizetett 5.000 forintokból, amelyeket tőlünk lopnak el. Azt mondják, örülnek, mert sikerült egy egységes adatbázist építeni a vállalkozásokról és amelyet a fizető tagok majd használhatnak. Nem akarom használni, nem akarok a semmiért fizetni, nem akarom, hogy ezért a NAV eljárást indítson ellenem. Nem akarok ezért dolgozni. Senki nem úgy gondol ránk, mint a termelőkre, akik eltartják ezt az országot és ezért senki nem is tesz értünk semmit. Mi marad tehát? Az összefogás, a civil kurázsi. Segíts magadon, az isten is megsegít.

Ezért kellett a piacot megcsinálni. Ezért kell a fogyasztói kultúrával foglalkozni, ezért kell a termelői kultúrával foglalkozni ezért kell összefogni termelőket, ezért kell szövetkezeteket szervezni. Ezért kell megbízni egymásban és közös célokért dolgozni. Ezért jó hír a közös sajtbolt, ezért kell követnie további szakmai összefogásoknak. Ezért kell kedv és idő hiányában is erőn felül foglalkozni a közös ügyekkel. Nincs más út. 

Ezért fájó, hogy akikért ezek az összefogások vannak, sokszor nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy ez az ő érdekük, ez az az út ami egyedül jelentheti a biztos és tisztességes megélhetésüket.

Megtettük az első lépéseket, folytatni kell amit elkezdtünk, akkor is, ha tömérdek problémánk között néha nincs sok kedvünk hozzá. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fekete-barany.blog.hu/api/trackback/id/tr385366792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.