Régen nem írtam, pedig szeretek írni a kedves naplómnak. Olyan ez mint egy terápia, az ember kibeszéli magából a dolgokat, csak így bizalmasan, hogy más meg ne tudja.

Szóval kedves naplóm, történt, hogy a szűkös anyagi lehetőségek miatt hosszú ideig keresgéltünk míg találtunk egy jó állapotú de megfizethető hűtőautót. Kicsit öregecske, kicsit csúnyácska, de egy tulajdonosa volt a sok év alatt, és a szimpatikus úr biztosított arról, hogy folyamatosan szervizelték az öreg hölgyet.

Első utunk a Gellért szállodába vezetett a Balaton kiállításra ahol fényes nappal feltörték az autót, az összes zárat tönkretették és igen komoly zsákmánnyal távoztak: elvitték a túrabakancsomat, két ingemet, iratokat és egy munkás farmert. Az igazi kár a rongálás az autóban. Ez persze nem az öreg hölgy hibája- tudom én- hanem Budapest az aki nem akarja visszafogadni egy napra sem a hűtlent, azt aki elmenekült onnan és sokszor mondja, hogy mennyire nem szereti.

Következő napokban ismét feljöttem Pestre, az Egér úton álló helyzetben (a reggeli dugóban) a kocsi kigyulladt, a füst elöntötte a vezetőfülkét. Szerencsére a külső sávban álltam, le tudtam állítani a motort és kiugrani. A motor leállásával a tűz is kihunyt, így a fűben ülve vártam a segítséget. A vicc az, hogy tőlem 500 méterre van egy Citroen szakszervíz, akit felhívtam, de csak a harmadik hívásomra kapcsolták a szervizeseket. Ők nem értek rá, gyors visszahívást ígértek, de mivel ez nem történt meg egy óra alatt sem, így ismét én jelentkeztem. Kértem az úriembert, hogy vontassák be az autót és javítsák meg. Ez hétfő reggel 9 óra körül volt, a meglepő válasz szerint nincs olyan eszközük amivel az 500 méter vontatást meg tudják oldani és hívjak egy trélert, vitessem be az autómat, majd csütörtökön megnézik mi a baja!!! Ekkor még hétfő reggel volt. MI VAN? Szenvednek a kereskedők, nincs elég ügyfél, nem lehet ebből megélni?

Hívtam egy trélert, kerestem egy másik (nem Citroen) szervizt, bevittem és megjavították, nem is került nagyon sokba. Csak a sokk-ba.

Lapozzunk, következő napokban terveztünk krumplit és hagymát vetni. Ez egy komoly dolog, nagy tétel, a föld méretében, a költségekben és a várt eredményben egyaránt. Nagy izgalom, nagy felelősség. Mivel 3-4 hete még hóban álltunk, aztán egycsapásra bejött a nyár, a földek egy része víz alatt van, másik részén alul vizes, felül betonkeménységűre száradt. A talaj megfelelő előkészítése komoly problémákba ütközik, az agyagosabb részeken lehetetlen. A vetőanyag a raktárban, nem lehet tovább várni, a csírázott gumók és a vetőhagyma tönkremennek. Kézzel vetni ilyen körülmények mellett nem lehet ilyen mennyiséget. Google a barátom, találok egy ócskavasnak tűnő vetőgépet egy ismerős kereskedőnél, gyorsan felhívom, beszélünk, az ár elképesztő magas. Kérdezem miért, megsértődik. Másnap felhív, közli, hogy tévesen van fent a hirdetés, ez nem krumpli vető, hanem egy palántázógép, amin van egy krumplirakó feltét. Hoppá, így az ár már nagyon is jó, elkérem a tulaj számát, gyorsan beszélünk másnap be az autóba, irány Békéscsabán túl (!!!!), leérünk, valóban ütött- kopott, de működik!! Gyors alku, van még egy gép itt az udvarban, vigyék el azt is, odaadom vas árban--- hú ez egy burgonya kombájn (volt valaha), de jó lesz, de hogyan vigyük el? Mindegy is megalkuszunk, majd jövünk érte egyszer, irány haza a palántázóval. A rendőr éjfélkor megállít Almádiban, fél óra vizsgálat (azt hitte vasat lopunk), megyünk tovább, Füreden még egy ellenőrzés, ismét fél óra (hány kiló a gép, mennyit visz a futó), éjjel egy van mire hazaérünk, gyerünk aludni, holnap jönnek az asszonyok, rakjuk a krumplit.  

Mivel a talajviszonyok miatt szerettünk volna a rakással együtt talajlakó baktériummal oltott komposztlevet is kijuttatni, az első órában gondoltam összeszereljük a direkt erre a célra vett gigantikus összegbe kerülő vetéspermetezőt, amely (szivattyú része) azonban az első rossz mozdulatra kettétörik a kezünkben. Ott azon gondolkodtam, hogy agyvérzésben vagy infarktusban fogok inkább meghalni, de nem értem rá, így a rám várakozó 6-7 embert megkértem, hogy induljunk neki, az idő megy, permetezni nem fogunk de el kell tenni a növényeket a földbe. Mellékesen jegyzem meg, hogy a Bárányné miatt csak a holdnaptár szerint gazdálkodunk, így sem a nekünk segítők időbeosztása, sem egyéb jól felfogott érdekemből nem lehetett elnapolni a munkálatokat (szerettem volna még aznap is békében kapni vacsorát).

Mire kiértünk a földre lett vagy 11 óra, nekiláttunk, húztuk-toltuk, de pár óra után be kellett látni, hogy a körülmények nem teszik lehetővé, hogy a megfelelő életteret biztosítsuk a növényeknek, így le kellett fújni az egészet. Vissza haza, vetőanyag kipakol, emberek haza, marad a keserűséggel vegyes pánik, hogy most mi is lesz. Most nem írom le, de megoldottuk.

És végül, de nem utolsósorban: A kismalacok szépen megnőttek, ki kéne őket rakni az óvodából, de a véglegesnek szánt területük víz alatt áll, még most is kell hét mire eljutunk a kitelepítésig. Szóval a már jó húsban lévő állatok megunták a kis életteret és széttörték a kaput és mind kiszöktek a belső veteményeskertbe, oda, ahol különleges növényeket termelünk. Széttúrtak mindent amire volt idejük!! A visszaterelésük is külön móka volt, csordában mozgó állatokat nagyon nehéz megfogni, így 2-3 ember szaladgált körbe-körbe (ők is letapostak mindent), míg bementek a helyükre. 

Másnap ismét megismétlődött az egész elölröl. 

Furcsa az élet, mostanában láttam egy párszor sírni szeretett feleségemet, pedig nem ezért váltottunk életformát.

No, ezért nem írtam mostanában, volt más gondom is.

De egyébként kösz jól vagyunk.