Egy el nem mondott beszéd

2013. április 11. 08:32 - fekete-barany.blog.hu

Hétvégén kellett volna egy beszédet mondanom, de a körülmények miatt a 20 perc időtartamot le kellett rövidíteni kb. 4 percre. Mivel sokat dolgoztam a mondanivalón, most közzé teszem, hogy mit mondtam volna ha...

A beszéd vázlatként készült, nincs szerkesztve és elég hosszú, de akit érdekel a téma az rágja át magát rajta.

Íme:

Mikor elmondták a szervezők, hogy ma itt beszélni fogok kb. 20 percet, elgondolkodtam, hogy miről is beszéljek. Nem azért mert zavarba jöttem volna, inkább az a baj, hogy olyan sok téma van ami kibeszélést igényel és olyan fontosak és mélyek mind, hogy azon kell elgondolkodni melyikkel kezdjem el. Persze egy fürdőruha bemutató előtt hosszan beszélni nem életbiztosítás, ezért rövidre fogom.

Szóval miről is kellene beszélnünk?

Mert például beszélhetnénk arról, hogy miért van az, hogy ha az ember elmegy Torino-ba egy slow-food kiállításra, akkor több ezer kiállítóval és több mint 220 ezer látogatóval találkozik. 220 ezer ember volt kíváncsi arra, hol tartanak ma a kézműves termelők!! 220 ezer ember nyilvánította ki a Slow-food mozgalom tagjaként, hogy elege van az ipari élelmiszerekből!!

Beszélhetnénk arról, hogy mit jelentenek ezek a szavak, bio, öko, biodinamikus, helyi termelő, kistermelő, kézműves...sokszor tapasztalom, hogy nemhogy a vevők de a hatóságok sem tudják, mi van definicióként a saját jogszabályaikban leírva, csodálkozunk ha kevés jelentőséget tulajdonítunk ezeknek?

Aztán beszélhetnénk arról is, hogy miközben a modern, jól menő magas színvonalt képviselő éttermek arról panaszkodnak, hogy nincs megfelelő (nem kiváló!!) hanem megfelelő minőségű alapanyag, ezért külföldről szerzik be a húst, a zöldséget, a konzerveket--- miközben a hazai kistermelők mondhatni éheznek.

Beszélhetnénk arról is, hogy miért van az, hogy miközben elindult egy trend amely szerint sokan megnézik mit esznek és ezért fordulnak a tisztességes és normális élelmiszerek felé, akár a bio felé is (tehát van egy növekvő kereslet!!!), nos eközben ezeknek az élelmiszereknek a többségét igazi kihívás beszerezni. Ma mindenki a mangalica kolbászra van ráizgulva, miközben rendes parasztkolbászt sem tudunk szinte megvenni sehol.

De inkább beszéljünk arról ami motivál bennünket tisztességes és normális élelmiszer előállítókat. Beszéljünk először a sötét oldalról és beszéljünk az ízről. 

Miközben napi testnevelésre küldjük gyerekeinket, miközben sok pénzt fordítunk saját egészségünkre (vitaminok, konditermek, különböző alternatív gyógyászati vagy egészségmegőrzési praktikák), nos eközben igen szerény mértékben nézzük meg, mi az amit nap mint nap magunkba tömünk.

Ez furcsa nem?

A blogunkon azt a példát hoztam fel, hogy ha a kocsink szerelője megkérdezi, hogy beletegye-e a jobb minőségű olajat azért, hogy hosszabb életű legyen a motor akkor hajlamosak vagyunk igent mondani. Hajlamosak vagyunk többet fizetni a jobb minőségű üzemanyagért is. De nem akarunk többet fizetni a húst tartalmazó kolbászért, a tejet tartalmazó sajtért, az egészséges valódi zöldségért. 

Pedig az emberi szervezet is olyan mint egy gépkocsi, lehet bele rossz üzemanyagot tölteni, kihagyni az olajcseréket és a szervizeket, és nyugodjunk meg nagyon sokáig fogja bírni. De nem végtelen ideig.

Nagyon szomorú azt látni, hogy a bio és a vegyszermentes szavak rendkívül sok olyan embert vonzanak, akiknek már nincs más lehetőségük. Zuhanó repülőn nincsenek ateisták, igaz?

Szóval sokan vannak akik nem azért jönnek hozzánk, mert jobb ízű paradicsomot szeretnének, hanem azért mert komoly betegségek, egyes esetekben már bekövetkezett tragédiák vannak a családban. 

Szóval beszéljünk a sötét oldalról.

Tudják mennyibe kerül a közértben egy kiló sajt?

800-1200 forint között már bőven találunk. Mennyi lehet ennek a nettó beszerzési ára? Tehát levesszük a 18% áfát, a nagyker hasznot a kiskereskedői hasznot, szállítási költségeket. Mondjuk legyen a fele azaz 400-600 Ft/kg. Egy kiló sajthoz tehéntejnél kell 10 liter tej. Egy liter tej nettó nagyüzemi beszerzési költsége 80 Ft, azaz egy kiló sajthoz kell 800 Ft értékű tej. Aztán kell oltóanyag, járulékos anyagok, technológia, energia és munkaköltségek, tárolás, haszon. Értettük az egyenletet, a tej önmagában 800 Ft-ba kerül, ehhez képest kb. 4-600 Ft-ért adják el a terméket? Ilyen rossz üzlet lehet a sajtgyártás? Nem hiszem, egyszerűen nem tejből van. Akkor miből? Tejből is meg növényi zsírokból (pl: pálmaolaj), vagy hidrogénezett kitudjamiből (margarin). Ez nem csalás? Akarunk lúgozott pálmazsírt enni?

Miért fontos erről beszélni? Azért mert meg kell érteni, hogy sajtot csak a tisztességes és normális élelmiszert előállító kézművesek készítenek. Ennek az árában viszont meg kell fizetni a tej árát és a többi költséget.

Beszéljünk a zöldségekről, mondjuk az én kedvencemről a paradicsomról:

A neten volt egy cikk pár hete be is raktuk a blogba, amely arról szólt, hogy amerikai kutatók rájöttek, hogy elrontották a paradicsomot.

Hála a több évtizedes keresztezésnek a modern paradicsom jól bírja a szállítást és remekül szaporítható, de... Csak egyetlen kis probléma van a modern mezőgazdaságok által előállított paradicsomokkal: nincs vagy csak alig van ízük.

Elrontottuk a paradicsomot: hangzott el a közelmúltban az American Association for the Advancement of Science (AAAS) találkozóján. Szerencsére a jelenségre már a szakemberek is felfigyeltek, és megpróbálják kijavítani a hibát, méghozzá a genetika és a modern biokémia segítségével. 

 A Florida Egyetem kutatója, Harry Klee és munkacsoportja az elmúlt években azon dolgozott, hogy elkészítse a tökéletes paradicsom receptjét. 

Kiderült, hogy a paradicsomban 68-féle illóolaj található, ezek együtt adják ki az ízét. A kutatók most egyrészt azon dolgoznak, hogy egyesével azonosíthassák ezeket az illóolajokat, másrészt azon, hogy azonosíthassák a géneket, majd később az eredményeket a modern paradicsomok minőségének javítására használhassák.

Nos, rossz hírem van Henry Klee számára. A tökéletes paradicsomot már régen feltalálták. Vagy a jóisten, vagy az evolúció (ezt ossza be mindenki magának), de elvégezte a dolgát. Ennek eredményeképpen a tökéletes paradicsom ott van a kertemben és sokak kertjében.

Tudták azt, hogy hála  a modern tudománynak, itthon is a MAGYAR TERMÉK logó alatt termelt paradicsom sem lát földet soha? Kémcsövekben mesterséges fényben, tápoldatban nevelik a paradicsomot.

Hogyan is szól a mondás? Az vagy amit megeszel?

De beszélhetnénk a gombáról amiből számos bio termék kapható a nagyáruházakban, bio mert rá van írva, hogy az. De tudomásom szerint hazánkban nincs bio gomba. Aki ilyen néven fut az sem bio. Felhívom őket és megkérdezem, hogy biok-e, és azt mondják igen. Elkérem a certit, akkor már nem azok, de biztosítanak arról, hogy nincs különbség. Már hogyne lenne? A gomba egy spórás jószág és amikor a táptalajba kerül akkor elkezdi a harcát a tápanyagért, fényért, levegőért annak érdekében, hogy életben maradjon. Az idegen spórákkal harcol. A gomba gyárak pedig rendszeres vegyszerezéssel biztosítják, hogy ő győzzön.

Beszéljünk egy nagyon egyszerű dologról, a fokhagymáról.

Ami állítólag bio, mert nem kell csávázni. De a minőségi vetőfokhagyma a forgalmazó szerint is hónapokig kap mindenféle gomba és féreg méreg fürcsit. 

Ezt esszük. Gyilkos mérgeket.

Mi két éve váltottunk életformát és költöztünk a festői szépségű Balatonhenyére. Egyszerűen máshogyan akartunk élni és más környezetben felnevelni a három csodálatos gyerekünket. A motiváció része volt, hogy ne a sötét oldalt szolgáljuk és ipari mérgekkel tömött hamis üzemanyagot fogyasszunk. tehát a motiváció az egészség volt.

De az első év után még jobban megvilágosodtunk. Rájöttünk arra, hogy minden amit gondozunk, legyen szó a legegyszerűbb zöldségről is, egészen más mint amit az elmúlt 20 évben megszoktunk. Mindennek tartalma van, mindennek íze van. a legegyszerűbb ételek önmagukban készülnek el. A gyöngytyúk leves 6-7 óra lassú főzés után magában fogyasztható. Sem fűszer sem zöldség nem kell bele. Ez érdekes nem?  

A krumplinak olyan íze van ami arra emlékeztet, hogy a zsírban pirított burgonya maga volt a főétel nagyanyánk konyhájában, a húst félre is toltuk, és nagy szemű kősóval ettük (habzsoltuk) a sima burgonyát. 

Ma a kézműves bio burgonyánk köszönhetően a Keszthelyi bio fajtáknak és a kézműves nevelésnek olyanok, hogy nem lehet összehasonlítani az áruházakban kapható burgonyának hívott valamikkel.

Ha már  a nagymamánál járunk - ő tartotta össze a családot a havi rendszerességgel tartott családi ebédeken Pestszentlőrincen. Összejött a verandán 20-25 ember és egész nap ettek, ittak, vitatkoztak, politizáltak. Milyen jókat is ettünk! Aztán a nagymama elment, mi pedig megpróbáltuk ugyanazokat az ételeket elkészíteni a családnak. Évekig próbálkoztunk, de nem ment. Sok technikát bevetettünk, de soha nem lett olyan. Aztán egyszer mégis. Mi volt a titok? Sok titok volt, de nem kellett hozzá génkutatás.

Például a nagyi a kert sarkában tartotta a tyúkokat és az ünnep reggelén kiment és frissen vágta a húst ami a tavaszi zöldborsó levesbe került. hajnalban frissen szedte a saját maga által a konyhakertben termett zöldségeket. Nem használt margarint, annál inkább sötét krémsárga libazsírt. Az ételt pedig nem sóval, hanem saját maga által eltett paprika sóval fűszerezte.

Nem volt ebben semmi hókusz-pókusz, nem kalifoniából vagy új-zélandról hozatta a hozzávalókat, egyszerűen megtermelte a kiváló minőségű alapanyagokat és a lelkével együtt belefőzte azokat a levesbe.

Ma már frissen vágjuk a csirkét, a tyúkok alól szedjük ki a tojásokat, saját mangalica állományunk van és több mint 100 féle zöldséget termelünk. Készítünk paprikasót, zsírral főzünk mindent (meg olívaolajjal és vajjal). Több mint 25 féle konzervet készítünk azért, hogy télen is legyen zöldségünk.

Ez a projekt már régen nem csak az egészségről szól, hanem az élvezetről, az ízről. Önök közül biztosan sokan sok szakácskönyvet vesznek nagyon sok pénzért. Érdekli Önöket, hogy mit főz Nigela vagy Jamie, talán meg is próbálják valósítani egyik másik receptet. Ki kell, hogy ámbrádítsak mindenkit, a titok nincsen ott leírva. A titok (amit Torino-ban 220 ezer ember tud) a kiváló alapanyagban rejlik. Az pedig a mai kor szégyene, hogy a kiváló alapanyag egyenlő a (csupán) tisztességes és normális élelmiszerrel.  

Abban a szerencsében van részünk, hogy a Balaton Felvidék két legkitünőbb étterme, a szomszédunkban található Köveskálon. És abban a szerencsében is van részünk, hogy ők örülnek annak amit mi csinálunk. 

A legnagyobb dicséret egy étterem vezető részéről amikor azt mondja, a legnagyobb sikere nem a különleges és bonyolult ételeknek volt, hanem a tavaszi zsenge, fiatal zöldségekből készített finomfőzeléknek, a vendégek forradalmat kiáltottak amikor elfogyott a készlet a konyhán, kinyalták az utolsó cseppet is a tányérból.

Pedig ebben sincs semmilyen különleges tudás, nincsenek titkos technológiák, titkos vegyszerek, és még varázsimát sem kell mondanunk ahhoz, hogy az íz amit előállítunk lelkesedést váltson ki az emberekből. Ez csak tisztességesen nevelt fiatal borsó, karotta, és karalábé volt semmi más.

Szóval beszéltem egy keveset a sötét oldalról, az elsődleges motivációról, és a később jött megvilágosodásról.

Végezetül azt szeretném elmondani, hogy hol állunk most.

Egy hosszú út előtt állunk és csak az első lépéseket tettük meg. Azzal kezdődött, hogy megvalósítottuk a saját gazdaságunkat. Azzal folytatódott, hogy elkezdtünk feldolgozni saját nyersanyagokat és késztermékként kivinni a piacra azokat.

Most pedig azzal folytatódik, hogy szeretnénk változtatni a dolgokon. Szeretnénk, ha egyre könnyebb lenne a tisztességes és normális élelmiszerhez való hozzájutás. A kolbász készüljön húsból, a sajt tejből. A zöldség földben növekedjen ne kémcsőben. Szeretnénk, ha egyre többen akarnának normális élelmiszert fogyasztani. Szeretnénk ha megfordulna a trend és a nagyvállalatok hamis termékeit egyre inkább felváltaná a kézműves ipar. Szeretnénk ha kialakulna egy kézműves réteg, persze mi a bioban, azon felül pedig a biodinamikus termelésben hiszünk, és igen szeretnénk, ha nagyon sokan állnának át ilyen termelésre. Nem ilyen termelési technológiára, hanem filozófiára, világnézetre, életformára!

És szeretnénk, hogy egy kézműves vásárra 220 ezer érdeklődő jöjjön el. Azért mert ez azt fogja jelenteni, hogy rendben vannak a dolgok.

Mit teszünk ennek érdekében?

Heteken belül megnyílik a Biobalaton piac Balatonfüreden amely egy összefogás annak érdekében, hogy a tisztességes és normális kézműves termelők képesek legyenek egy helyen megjelenni és értékesíteni. Bio zöldségek és gyümölcsök valamint válogatott tisztességes kézművesek jelennek meg egy platformon. A legjobb kézműves sajtkészítők, kézműves sörök, kézműves borászok, lekvárkészítők, mézesek. A piacon megvalósítunk egy bisztrót, amelynek az a feladata, hogy a kiváló alapanyagokból megpróbáljon nagyszerű gasztronómiai értékeket létrehozni. Ez is azért kell, mert meg kell kóstolniuk az embereknek, hogy milyen íze van az igazi burgonyának, milyen egy igazi gyöngytyúk leves, hogyan lehet egy nagyszerű flekkent megcsinálni a létező legegyszerűbb módszerrel (szuvid nélkül), mi is a valódi élelmiszer értéke.

Mivel a nyár majd elmúlik és reményeink szerint ez az új csatorna összekapcsolja az igényt a lehetőséggel, ezért a piac szereplői beindítanak egy webshopot is, és heti rendszerességgel feljuttatják a termékeket a budapesti ügyfeleknek.

A piac azonban nem pusztán az eladást segíti. A piac egy fórum, egy közösségi hely ahol találkoznak a termelők, a normális élelmiszer felől érdeklődők, ahol megosztjuk tapasztalatainkat, ahol tanulunk saját és mások hibáiból, ahol tanulunk és tanítunk és  ahol valós értékes emberi kapcsolatok, barátságok születnek. A piac az első nagy lépés afelé, hogy a kézműves ipar fejlődjön, a vásárlói igények és elvárások is fejlődjenek és végre együtt elkezdjük legyőzni a sötét oldalt.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fekete-barany.blog.hu/api/trackback/id/tr305216284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marcellkustos 2013.04.11. 11:55:48

Kedves Fekete-barany!
Igazan nagyszeru, hogy mar Magyarorszagon is vannak emberek, akik tamogatjak a slow food mozgalmat. Engedje meg, hogy javasoljak egy "apro" valtoztatast. Vegyek ki a 'bio' szot a piac nevebol. Akarva-akaratlanul kategorizalashoz vezet es az atlag magyar embereknek (feltetelezem ok a celcsoport) negativ asszociacioi vannak a bio cimkevel kapcsolatban. Draga, sznob, es nem feltetlenul eri meg a tobblet koltseget (koszonhetoen a szupermarketek biotermekeinek). Nyilvan mar letezik egy felvilagosultabb reteg, akik tisztaban vannak a bio cimke jelentesevel, viszont pont ezert oket nem feltetlenul kell meggyozni. Egy olyan nev, ami a tradiciot, a terroir-t tukrozi, celravezetobb lehet. Sok sikert kivanok!
Udv: Marcell

fekete-barany.blog.hu 2013.04.11. 16:48:13

Sajnos ez egy nagy probléma és önmagában is egy hatalmas téma. Lehet, hogy a bio sok negatív asszociációt jelent sokak számára, de mondhatnánk, hogy nincsen jobb...
Az ellenőrzött bio még mindig a legtöbb valós garanciát nyújtja a vásárlóknak. Erről lehetne még sokat írni, de most nem tudunk. Majd talán ősszel...

Üdv

kalamajka49 2013.04.11. 17:25:24

Miért kell ez a "sötét oldal"-azás? Pontosan mit értetek alatta?

fekete-barany.blog.hu 2013.04.11. 21:42:59

@amervihákim: Gondolkodtam, hogy ennél jobban el tudom-e mondani. De nem jutott eszembe több minden. Szerintem ha elolvasod és befogadod akkor megérted. Ha meg nem akkor nem.

Az élet megy tovább mindaddig, amíg az a repülő nem kezd el zuhanni.

ymel 2013.04.16. 12:45:56

T. FB!
Én is sokat gondolok arra, hogy házat kellene venni, aztán nekilátni az önfentartásnak. Az ország mely területei a legjobbak ehhez? Illetve valóban megoldható-e ez mindenki - vagy nagyobb tömegek számára? Ez igen kétséges a számomra, inkább talán marad a képzelet világa, ahova néha elkalandozom a városi hintaszékben ülve a szobában. Tisztelem azokat, akik ezt meg tudják valósítani, különösen, ha városi gyökerekkel rendelkezve tértek a vidéki életmódra.

le77hi 2013.04.22. 12:04:13

Én is kíváncsi lennék,hogy egy városi ember mi alapján választ ki egy vidéket!De még jobban érdekel miért akarnak nagyobb tömegek kiköltözni a városból!A Balaton felvidéknek nagyon rosszat tett, gyakorlatilag megszűntünk falunak lenni!Füvesített porták és állandó feljelentgetések, hogy kora reggel köszön a kakas!Kedves ymel keress magadnak egy tanyát ha túléled az első pár hónapot minden menni fog!Én gyerekkoromban sokat voltam tanyán a dédszülőknél letétben, se csapvíz se villany!Meg tudnátok oldani a mindennapokat?Sajnos egyre kevesebb ember ismeri az igazi önellátást gépek nélkül,pénz nélkül...

Nemhülye 2013.05.01. 17:30:18

Nagyon tanulságos és hasznos a blog. Rengetegszer olvasom a szövegben a "rendes" és "tisztességes" szavakat. Olvasom azt is, hogy a gombatermesztők, bár bioként kínálják a portékájukat, nem rendelkeznek ilyen minősítéssel. (Ők nyilván nem rendesek és tisztességtelenek, ahogyan a sajtot áruló áruházak is). Nagyon hasznos (és meggyőző) lenne, ha a blog gazdája feltenné a blogra azt, hogy melyik szervezet, szövetség minősítette a Feketebárány manufakturát, illetve a termékeit, vagy egyszerűen beszkennelné a minősítést. Állítólag a tóti vásáron is nagyon sokan bioként árulnak olyan terméket, amelyik nem az. Egyáltalán: lehetséges az fizikailag, hogy városi ember 2011-ben vidékre megy, és 2012-ben ténylegesen BIO termékeket állít elő?

Nemhülye 2013.05.01. 17:37:31

@le77hi: Márcsak azért is tanyát kellene választanod ilyen tervekkel, hogy ne egy üdülőfaluba terpeszkedj bele marhákkal és disznókkal, ahonnan emiatt esetleg menekülni fognak azok a turisták, akik egy olyan helyen, mint a Balatonfelvidék, annak a szépségeit, nem pedig a paradicsomföldeket és a marha- vagy sertéstelepeket keresik.

fekete-barany.blog.hu 2013.05.02. 05:47:00

Kedves Nemhülye:

Nem sorrendben válaszolnék:

1. Javaslom látogass el Toszkánába. Elég sok turista jól érzi ott magát annak ellenére, hogy minden talpalatnyi föld művelve van, mindenhol termelnek valamit vagy állatot tartanak. Ez is a kultúra része és emiatt is mennek oda pihenni az emberek.

2. A poszot nem igazán olvastad el, vagy szövegértési problémáid vannak. Tehát például a gombára utalva nem a papírt hiányoltam, hanem azt, hogy ipari technológiával dolgoznak és erősen vegyszereznek. Ezt bio néven eladni szerintem ugyanolyan átverés mint lúgozott pálmazsírt eladni sajtként. Mi ezzel a gond? Persze el tudom képzelni, hogy sokan vannak akiket ezek a dolgok nem zavarnak, de akkor meg miért kell vitatkozni egy olyan blogon ami más vallású? Téged senki nem korlátoz abban hogy szart egyél, attól, hogy vannak emberek akik mást szeretnének, még nyugodtan azt veszel és eszel amit csak akarsz.

3. Ellenőrzés alatt állunk, tanusító partner a Hungária Öko Garancia. A pontos jogi kategória az "átállás alatt" mivel nem telt le még kellő idő a szerződéskötés óta. Ha figyelmesen elolvasod a blogot akkor megtalálod az értekezéseket arról, hogy ugyan nagyon fontos a bio termelés, de ezzel még nem lehet egy piacot megtölteni (pontosabban csak egyet lehet a MOM-nál) ezért a kézműves kategórában próbálunk beleférni és partnereket találni. Tisztességes kézműves pedig a feldolgozott élelmiszereknél a következőket jelenti számunkra:

a/ A feldolgozás során nem használ vegyszert (mert miért is kell a kolbászba tartosítószer?)

b/Hagyományos (kézműves) technológiával dolgozik

c/ Vagy saját alapanyagból dolgozik, vagy törekszik arra, hogy az alapanyagai megbízható-ellenőrizhető forrásból, kiváló minőségű élelmiszerből készüljenek

d/Mennyiség helyett a minőségi szempontok vezérlik (itt jön az ősi dilemma, hogy hol a határ a kézműveseknél)

Remélem, hogy sikerült kielégítő válaszokat adnom.

Nemhülye 2013.05.02. 10:08:40

Kedves fekete-barany.blog.hu. Én sorrendben is tudok reagálni;

1.): voltam Toscanaban, más helyeken is, és tudom, hogy összefér a falusi turizmus és a (kultúrált) növény- és állattartás. Voltam egyéb helyeken is, (pl. Garda tó) ahol nincs az üdülőhely vonzáskörzetében ilyen -nagyléptékű- gazdálkodás, mert a tó környéki részek un. "üdülő települések".

2.): szoktam ugyan felületesen olvasni, ám ez esetben nem "szövegértési problémáról", hanem szövegírási gondról (un. "csusztatásról") van szó. Az a mondat, hogy: "Felhívom őket és megkérdezem, hogy biok-e, és azt mondják igen. Elkérem a certit, akkor már nem azok." Ez a megfogalmazás (szövegértésem szerint) szó szerint a következőt jelenti: BIO-ként árulnak olyan termékeket, amelyeknek, ha elkérem a minősítését, ("certi", azaz nyilván: certifikáció, magyarul: minősítés) akkor kiderül, hogy az mégsem BIO.
A szövegértéssel tehát nincs, csak a szövegírással és a hozzászólás megértésével lehet baj. Meg a valótlan magyarázkodással.
Ha már váltottunk a tegeződésre, (hiszen neked, úgy tűnik, nem tetsző volt a hozzászólásom, és, bár az okát nem írod, biztosan ezért tegeződni kezdtél), akkor lehet így is. Gondolom, amíg a városi ember le nem költözött vidékre, nyilván szart evett. - Nekem nem lett volna gusztusom hozzá.

3.: eszerint mégsem vagytok BIO. Annak ellenére, hogy a zöldségeiteket már régóta így áruljátok az utcán, azaz ti is, mint annyian, alaposan becsapjátok az odatévedő városi és külföldi fogyasztókat. Lásd a saját képeidet arról, hogy BIO-ként áruljátok azt, ami szerinted még ma sem rendelkezik ilyen minősítéssel (ilyen joggal):

www.facebook.com/photo.php?fbid=302255816539218&set=pb.194350557329745.-2207520000.1367479519.&type=3&theater

Ami az a) pontot illeti, egyetérthetünk. De -b) pont-, hogy miért az a tisztességes, aki hagyományos technológiával dolgozik, (az meg micsoda? Nem használ Ottó motoros gépeket? Vagy a borászatban nem alkalmaz ellenőrzött erjesztést, ami a legmodernebb technológiát követeli meg?) és miért tisztességtelen az, aki nem hagyományos technológiát használ? Sajátos felfogás. Bár elég homályos követelménynek tűnik az is, hogy valaki valamire "törekedjen", - a továbbiakkal talán nincs baj.

Egyszóval: választ ugyan sikerült adnod, (ugye, már tegeződünk?) az nem nevezhető se kielégítőnek, se korrektnek. (Gondolok alapvetően a 2. pontra).

Még valami: közvetlenül ugyan csak kevéssé ismerem, de ismerősön keresztül sokat hallok Balatonhenyéről; egy külföldi jó barátunknak van ott tanyája. Ő azt mondja, hogy azért vett Balatonhenyén egy parasztházat, mert ellenállhatatlanul beleszeretett a tájba és a faluba. Imádta az óriási fákat, a virágos, nádas, ligetes Balatonfelvidéki tájat. Minden évben minimum 2 hétig, de ha tehette, 1 hónapig volt ott. Tavaly már hamar hazament, és most már azon gondolkodik, hogy eladja a házát. Szerinte a faluba érkezéskor szembe tűnő, és a falut takaró gyönyörű, egészséges óriásokat (vagy 100 fát) kivágták, (vajon, milyen engedéllyel?) hogy azok helyén is valami hasonlóságot termeljenek, a csodálatos zöld mezők és nádasok helyén most csak büdös sársivatag van, benne néhány disznó ténfereg, a faluba érkező a korábbi gyönyörű táj helyett (ami miatt ő pl. megvette a házát) most ezt a csupaszságot és bűzlő sártengert látja. Persze, ez nyilván "az emberek érdekeit szolgáló BIO" termelés velejáró, elkerülhetetlen vesztesége. - Nem neked, de mindenki másnak.

fekete-barany.blog.hu 2013.05.02. 13:44:47

Kedves Nemhülye úr v. úrhölgy,

Szeretnék elnézést kérni a tegeződésért, nem akartam tiszteletlen lenni, egyszerűen csak a blogszférában mindenki (főleg az ember a saját blogján) általában tegeződik. Egyébként nem vagyunk mi szomszédok? :) Mindenesetre elég személyessé vált ez a vita és ugye már nem a bio gombáról szól (vagy arról, hogy mi a bio és mi az ellenőrzött bio)?

Kérdésére válaszolva a fakivágási és tuskózási engedély március 15.-én emelkedett jogerőre, a fák nem a "falut takaró gyönyörű, egészséges óriások" voltak, hanem a falu erdő felőli részén álló 50 éves nyárfák amelyek többsége halott volt (csináltam egy csomó képet a tuskók belsejéről, elküldjem?), egy-egy nagyobb vihar sorba döntötte ki őket. Az engedély kiadója a Közép Dunavölgyi Környezetvédelmi Hatóság, Székesfehérvár, Hosszúsétatér 1. (hozzájárult továbbá a Nemzeti Park is). Ott lehet érdeklődni.
A terület amin állnak (bár nem gondolom, hogy sok köze lenne hozzá) azzal a céllal lett vásárolva az önkormányzattól, hogy feldolgozó üzem épül rajta, ezért kellett a fákat kivágni. A munkahely teremtés viszont itt némelyeknek nem fontos, így a projekt a testület tehetetlensége miatt egy helyben áll.

A mocsárnak hívott területen az elmúlt 20 évben tavasszal átlag 1 méter víz volt, ekkor még az Ön "barátját" ez nem zavarta.. Tavaly kipucoltuk az átereszt, de még így is az idei szélsőséges időjárás miatt még mindig van a terület 30%-án kb. 10 cm víz, amely hamarosan eltűnik.

Nagyon sajnálom, hogy zavarja Önöket az, hogy a mezőgazdasági területeimet a funkciójuknak megfelelően használom. Ez azt jelenti, hogy bár 10.000 nm mezőgazdasági területen tarthatnék akár több száz állatot is, jelenleg is csak 11 mangalica legelészik itt. A megfelelő funkció mellett mi vagyunk a település (azt hiszem) egyetlen regisztrált, engedéllyel rendelkező és folyamatos állatorvosi ellenőrzés alatt álló állattartó telepe. Ez azért furcsa nem?

Szerencsére nem a Garda tó partján élünk. Egy faluban élünk amely neve ellenére nem a Balaton mellett van. Ennek a falunak nincs üdülőterülete, van viszont 1010 hektár - többnyire műveletlen - mezőgazdasági területe. Továbbá nincs tanyánk (a kedves "barát" tanyát biztosan nem vásárolt), nincs munkahelyteremtő vállalkozásunk és nincsenek meglévő munkahelyek sem. A faluban van viszont sok szegény ember és sok fiatal akinek jelenleg nincs itt jövőképe. Ebbe a helyzetbe cseppentünk mi bele, próbálunk valamit tenni a magunk és a közösség érdekében, de tudom, hogy vannak akiket a puszta létünk zavar, mások különböző okoknál fogva (pl: telekspekuláció) azt szeretnék, hogy lehessen állatot tartani (mert ők is tartanak), de legyen arról rendelet, hogy mi személy szerint nem tarthatunk. Egyszóval akaratunk és tevékenységünk ellenére vannak akikkel nem megy a békés egymás mellett élés, amit hangsúlyozom, mi nagyon szeretnénk.

Egyszóval a Garda tó partja az nem itt van. Esetleg Siófokon, Balatonfüreden, de itt biztos nem. Ez egy mezőgazdasági falu ahol termelni kell. Ezért mondtam Toszkánát, ahol elég jól megélnek a mezőgazdaságból és az erre ráépített turisztikai forgalomból.

Aki úgy akar nyaralni, hogy nem akar malacot vagy paradicsomföldet látni az menjen Füredre. Ez nem miattam van így, vannak törvények, rendeletek, amelyeket néha be kellene tartani. Vagy hagyni kéne, hogy mások betartsák.

Nemhülye 2013.05.02. 17:35:30

@fekete-barany.blog.hu:
Tisztelt Blog,

Semmi gond, maradjunk a tegeződésnél. (Talán csak a „Téged senki nem korlátoz abban hogy szart egyél” barátságos felszólításból éreztem úgy, hogy jelen esetben a tegeződés a gorombáskodás eszköze. Ha tévedtem, akkor oké). A szomszédságra utaló megjegyzést nem értem. Nem értem azt sem, hogy miért gondolod, hogy be kellene számolnod arról, hogy milyen engedélyek vannak a tuskózásra és hogy milyen területet hogyan használsz. Nem állítottam olyasmit sem, hogy jogszabálysértés történt volna, hiszen nem is ismerem pontosan a helyzetet, azt sem tudtam, hogy ki vágta ki a szóban forgó fákat. Én csak arról írtam, hogy a Balatonhenyét ismerő barátaink szerint Balatonhenye alaposan megváltozott, és nem előnyére. Hogy mely rész, mely terület ki által változik, azt sem tudom.

Mivel a Káptalantóti piacot valamennyire ismerem, és mivel Balatonhenyei háztulajdonos (bocsánat, nem tanya, ez, úgy tűnik, rendkívül fontos különbség! Persze, csak, ha a valóban fontos részekkel egyébként nem kívánnánk foglalkozni) ismerősünktől sokat hallunk e kis faluról, valóban néha utána nézek a neten, hogy mi is az ábra; van-e helyi- és idegenforgalmi infó, stb. Így akadtam erre a blogra is, és azért szóltam hozzá, mert úgy gondolom, hogy a fórumoknak általános rendeltetésük az, hogy az ott megjelentetett információkról párbeszéd alakuljon ki; ki mit hogyan lát, és miért. Én eszerint próbáltam hozzászólni, mert úgy gondoltam, hogy nekem, bárcsak áttételesen, de más képem van a falu változásairól is, meg a BIO termelésről is. Ezért nem értem, hogy miért írsz engedélyekről, munkahelyteremtésről, és miért kerülöd a blog fő mondanivalójáról elindult vitát. Igaz, hogy a te véleményedet a hozzászólási lehetőségről megismerhettem, legalábbis, ha jól értettem a felszólítást; „miért kell vitatkozni egy olyan blogon ami más vallású?”

A legfontosabb mondanivalóm éppen és pontosan az volt, ami a te véleményed is; „ megkérdezem, hogy biok-e, és azt mondják igen. Elkérem a certit, akkor már nem azok, de biztosítanak arról, hogy nincs különbség. Már hogyne lenne?”
Én is pontosan így gondolom; és azt látom, hogy miközben te úgy gondolod, hogy más áruja „certi” nélkül nem BIO, a tiéd certi nélkül is az. Én azért írtam ide, mert úgy gondoltam, hogy az ilyesmi igenis vitatéma lehet, (tehát olyan kérdés, amiről lehet vitázni), hogy BIO-e a BIO? (ként eladott)? Én csak fogyasztó vagyok, és azt látom, hogy miközben a BIO tököt, paradicsomot termelő tisztességtelennek tartja a BIO gombatermelőt, mert BIO-ként árul, de nincs certije, addig magának sincs certije, ami ebben az esetben nem váltja ki belőle azt, hogy ezt tisztességtelennek tartsa. Ilyen egyszerű a dolog, és szerintem ezért nem vásárol sok fogyasztó BIO-t. Úgy tűnik, hogy –bár a BIO termesztés valóban magasabb minőséget kell, hogy adjon-, az ellenőrzés csaknem lehetetlen, és mint e blog példáján látjuk, a 2 BIO-ként hirdető termelő mindegyikénél be vagyunk csapva. A hozzászólásomat azért tettem meg, mert ezeket tartom lényeges kérdéseknek, és nem gondoltam, hogy a blog kizárólag a hasonló „vallásúaknak”, illetve a fenntartás nélkül tapsolóknak szólna csak. Erre az általam itt olvasott információkban nem láttam utalást. De persze, ha valóban ez az igény, akkor a továbbiakban nem fogok itt írni, úgysem vagyok gyakori hozzászóló egyetlen témában sem. (értem ezalatt: más tartalmú blogokon, fórumokon sem).

fekete-barany.blog.hu 2013.05.03. 06:48:35

@Nemhülye:

Hello,

Pár szó az érintett témákhoz:

- Mivel megszoktam, hogy azok jelentgetnek fel akik mindent szabálytalanul csinálnak, így még kínosabban ügyelek arra, hogy nálunk minden szabályos legyen. A puszta létezésünk is irritál embereket nemhogy az amit csinálunk. Sajnos kialakult egy belső védekezési mechanizmus....

- A fakivágás kapcsán te tetted fel a kérdést, hogy van-e engedélyünk, én pedig adtam egy választ.

- a gomba témát szerintem félreértetted (vagy nem elég jól fogalmaztam meg), nem az zavart, hogy nincs papírjuk, hanem az, hogy az alkalmazott ipari technológiából adódóan erősen vegyszereznek. Azaz nem a papír hiányzik, hanem a szándék. Az említett cégtől nem messze lakik egy ismerősöm aki tudomásom szerint az egyetlen valódi bio gomba előállító hazánkban (erről is született poszt), vele személyesen beszélgettem erről a témáról..

- Beszéljünk a bio-ról:

Ha olvasod a blogot (más posztokat is), akkor láthatod, hogy sokat foglalkozunk a témával. Van olyan dilemma, hogy miért árulunk az öko piacon együtt 10 olyan zöldségessel akikből 8-nak nincs földje és nem termel semmit, aztán van olyan is, hogy pusztán a jogszabályok betartása jelenti-e azt, hogy valaki bio, aztán van olyan kérdés is, hogy csak a bio minősítés lehet-e az egyedüli út, vagy kell valamilyen más módon is keresni a termelőket (erre találtuk ki a tisztességes kézműves fogalmát).

A blogon sokat beszélünk arról, hogy ha vásárolsz, nézd meg kitől veszel (lehetőleg ne kereskedőtől) és adott esetben menj el megnézni a gazdaságot is. Szerintem a lélek számít, az ember aki megtermeli a növényt, felhízlalja az állatot, a hitelessége, a szellemisége, az ahogyan hozzááll a dolgokhoz. A tábla amit (jogosan) kritizálsz a kertünk bejáratánál volt, mi minden vásárlót behívunk a kertbe, sokan saját maguk szedik le a javakat, és mindenki nyitott arra, hogy beszéljünk arról amit lát.
Az ellenőrzés és a certifikát egy másik kérdés. Jelenleg is ellenőrzés alatt állunk, ez azt is jelenti, hogy ha valamit nem jól csinálunk akkor ugyanúgy kidobnak a rendszerből. Egyszerűen a szükséges idő nem telt le, ami annak ellenére elő van írva, hogy többségében szűz földeken dolgozunk. Az ellenőrzés mellett részt veszünk bio kutatással foglalkozó on-farm tudományos programokban is, úgyhogy elég sok szakember jár nálunk rendszeresen az ellenőrökön felül is. Mindenesetre felhívtad a figyelmemet erre a problémára (termékeinken egyébként nincsen bio megjelölés) és a honlapunkon le fogjuk pontosan írni a helyzetet, nehogy valaki félreértse (lehet, hogy ez a téma megér egy posztot).

A "másvallású" kérdés pedig csak azért jön elő mert ugyan az emberek egyre nagyobb része nyitott arra, hogy beszélgessünk azokról a dolgokról amikről ez a poszt is szól, de vannak akiket ez nem érdekel, vagy egyenesen lázadnak a téma ellen. Azt gondolják, hogy a bio az csak egy szemfényvesztés, egy ügyeskedés azért, hogy magasabb áron adják el a termékeket. Egyrészt a kételkedőket szívesen meghívnám egy pár hét kézi krumpliművelésre, hogy értékeljék mit jelent a kézműves burgonya, másrészt sok bio gazdát ismerek, de meggazdagodni még nem láttam senkit tönkremenni annál inkább (jó üzlet?), harmadrészt sokan mondták már, hogy nem kell mindenkit megváltani, nem kell mindenkivel foglalkozni, csak azzal aki nyitott ebben a kérdésben. Szóval ez is egy belső mechanizmus, aki nagyon kiabál az ellen amit próbálunk képviselni azt (nem kimoderáljuk) próbáljuk a párbeszéd útján egy kicsit közelebb hozni a témához, ha meg nem megy akkor befejezni a beszélgetést.

Elnézést, ha félreértettelek korábban. Szeretnélek egyben meginvitálni hozzánk, gyere nézd meg a kertünket, igyál a sörünkből, és beszélgessünk a témáról.

Üdv

Nemhülye 2013.05.03. 10:09:13

Köszönöm az ezúttal kultúrált választ. Nyilván előfordul, hogy valakit a legjobb szándékai ellenére is feljelentenek, ami ellen valóban nincs mit tenni. Úgy gondolom viszont, hogy ha ilyesmi előfordul, akkor az ember először is alaposan gondolja végig, mi motiválhatta esetleg a feljelentőt, és az ő szempontjából nem néz-e ki máshogyan a dolog, mint ahogyan mi látjuk. Mindez persze elmélet, ebben nincs tapasztalatom.

Abban szerintem is nyilván igazad van, hogy ha az ember tudja, hogy kitől vásárol, és ismeri az eladó felfogását, morálját, eljárásait, technológiáját, stb., akkor van értelme a BIO termékek fogyasztásnak, eltérő esetben viszont, szerintem, kizárólag akkor, ha az ellenőrzés rendkívül szigorú, pártatlan, 100%-os, és meg is bízunk benne. (Lásd: ha a fák útban vannak, akkor igazoltan betegek. (ez itt a jelenleg Budapesten –talán hallottál róla; Kossuth tér- kivágott fákra vonatkozik)). Egyébként fakivágási engedély felől nem kérdeztem, de igaz, hogy zárójelesen utaltam rá.

A gomba témában valóban a megfogalmazás volt hibás, amennyiben nem a certifikáció nélküli BIO minősítésűként történő eladást akartad kifogásolni, bár szerintem igenis ez lenne a legfontosabb. Lehetséges, hogy te tudod, hogy annak van igaza, aki neked mondta, hogy a más gombája nem lehet BIO, mert neki hiszel, és nem annak, aki szintén ilyenként kínálja az áruját. Ám lehetséges, hogy ha én a másik termelőhöz megyek és vele beszélgetek, akkor én arról leszek meggyőződve, hogy a te általad BIO-nak tartott gombász egyszerűen csaló. Ezért szerintem csak a certifikációban bízhatunk, -mégha nem is ad 100%-os garanciát-, na meg persze abban, amit te ajánlasz: ismerjük meg az eladót, a körülményeit, és akkor már valamelyest biztosabbra mehetünk. (Ha be is csapnak, legalább barát, vagy ismerős teszi).

Ezért szerintem, ha valakinek nincs BIO minősítése, akkor ne is említsen BIO-t, mert a vásárló nem tud különbséget tenni aközött, hogy valakinek nincs minősítése, és az (esetleg Tescoban vásárolt) áruját BIO-ként árulja, vagy pedig nincs minősítése, de a saját, BIO szerűen termelt áruját árulja így.

Látom a blogon, hogy valóban régóta és alaposan foglalkozol a BIO termeléssel, és az ehhez kapcsolódó fogalmakkal. Éppen ezért tartom furcsának, hogy csak most, és csak én hívtam fel a figyelmedet erre a problémára. Nem tudom, hogy a termékeiteken milyen felirat van, én csak a blogon feltett (és nagyon aranyos gyerkőcöt is ábrázoló) fotón látom, hogy utcán (vagy vásáron) ilyenként hirdeted a termékeidet, (amivel az ottani, akkori vásárlóidat, hacsak szóban egyenként fel nem világosítottad őket, nyilván becsaptad, mert ők a –hamis- kiírás alapján BIO-ként vettek valamit, aminek pedig nincs ilyen minősítése). Úgyhogy, gondolom, a helyzetet nem félreérteni, hanem csak jól érteni lehet, (valóban nem olvastam sehol, hogy a termékeid nem minősítettek) hiszen a táblán jól olvashatóan BIO-nak nevezett termékeket látunk egy olyan gazdaságból, amelyik még csak várja, hogy megkapja-e ezt a jogot a hivatott szervezettől.

A „másvallású” kérdés kapcsán kerül elő az, hogy sokan „azt gondolják, hogy a bio az csak egy szemfényvesztés, egy ügyeskedés azért, hogy magasabb áron adják el a termékeket”. Arra kérlek, hogy egy kicsit képzeld magad az én helyembe. Városban élő, boltokban vásároló, utazó, érdeklődő ember vagyok, egy átlagos vásárló. Maradjunk a jelen példánál. Azt tapasztalom, hogy van egy blog, ahol végre közelebbről is megismerkedhetek a BIO termeléssel. Olvasom, kommentelek, választ kapok. Megtudom, hogy ha akarok, ehetek szart. Kiderül az is, hogy a blogon, egy fotón BIO-ként hirdetett terméknek nincs BIO minősítése. Kiderül az is, hogy a blogot vivő szakértő gyakorlatilag csalónak nevez minden magyarországi BIO gombatenyésztőt, aki nem az ez egy, akit ő személyesen ismer. Én ebből csak azt vehetem le, hogy a BIO-ként hirdetett termények zöme nem igazán az.

Sőt. Bár fogalmam sincs arról, hogy ki, hogyan, milyen kritériumok alapján, milyen szigorral ad ki minősítést, (te valamilyen kft-től fogod megkapni, nem pedig egy nemzetközi minősítő intézettől) ismerve a hazai gyakorlatot, még a kiadott minősítésben sem fogok teljesen megbízni, és nem feltétlenül a pénzért megvásárolható papírokra gondolok, hanem az így-úgy megszerzett, törvényes igazolásokra is. Hiszen itt is egy nagyon kemény munkával, sokéves kínlódással megszerezhető (így nyilván nagy értékű) igazolásról van szó. Kérlek, hogy gondolj bele az én, fentebb leírt helyzetembe, és úgy értékeld a hozzáállásomat.

A meghívást nagyon köszönöm, talán, ha valamikor arra járok, előzőleg jelentkezni fogok, és ha találunk megfelelő időpontot, talán élnék is vele, meglátjuk. Mindenesetre sikert és elfogadó-megértő helyieket kívánok neked. És szépülést Balatonhenyének, bár 50 éves fák látványa már nyilván nem pótolható.

fekete-barany.blog.hu 2013.05.03. 14:32:53

Sok mindenben egyetértek veled és pontosan azért küzdünk, hogy fejlődjön a vásárlói és a termelői kultúra is. Azonban vannak dolgok amiben pontatlan vagy, vagy nincsenek jó információid.

- Bio tanusítást ma Mo-n két szervezet végezhet, az egyik a Biokontrol (akik behozták a bio-t hazánkba 20 éve), a másik az Ökogarancia (okogarancia.hu). Idéznék ez utóbbi lapjáról:

"A Hungária Öko Garancia Kft. Ausztria vezető ellenőrző szervezetének (Austria Bio Garantie) magyarországi leánycége, melynek alapítói és tulajdonosai között szerepelnek a hazai ellenőrzési rendszer felépítésében közreműködő, e területen évtizedes tapasztalattal rendelkező jeles magyar szakemberek is. Cégünk az utóbbi években több kiváló, a bio iránt elhivatott és magas fokú szakmai végzettséggel rendelkező fiatal kollégával gyarapodott, mely garantálja a folyamatos megújulást és a dinamikus fejlődést. A legnagyobb osztrák, svájci és német ellenőrző szervezetekkel történő együttműködésnek köszönhetően egyedülállóan versenyképes szolgáltatásokat nyújthatunk magyar partnereinknek. Cégcsoportunk ellenőrzése alatt áll számos közép- és kelet-európai bio-üzem, valamint több saját minőségirányítási rendszerrel, ellenőrzési programmal illetve védjeggyel rendelkező projekt is."

Az ellenőrzést tehát két komoly, nagytekintélyű szervezet végzi. Mi ellenőrzés alatt állunk, ami azt jelenti, hogy pontosan azokat a szabályokat kell betartanunk, pontosan azokat a technológiákat használhatjuk mint a minősített bio gazdaságok. Pontosan úgy is ellenőriznek bennünket és pontosan azok a retorziók is.

A hasonlatként felhozott gombás cég nevében is benne van a bio, telefonon azt az információt adták, hogy bio termelők, majd az egyik főnökkel beszélve kiderült, hogy nagyüzemi technológiával, kamion méretben gyártják a komposztot, a technológia része a folymatos vegyszerezés - ezért én nem is tudtam tőlük komposztot vásárolni. Átmentem Fülöpjakabra Gyöngyösi Sándor minősített biogazdához, aki tényleg bio gombát termeszt. A gombához ugyanis kell gombakomposzt, és ezt ma vegyszer nélkül csak Sándor állítja elő a saját kis üzemében. Azt tőle kérdezd meg, hogy egyedüli bio termelőként hogyan küzd a hamis bio gomba termelőkkel (szerintem tudna erről mesélni)

Tehát az egyik eset egy bio tulajdonnevű termelő aki bevallottan vegyszerez, a másik eset egy a bio szabályokat sokszorosan túlteljesítő ellenőrzés alatt álló gazda, aki az átmeneti időszakban a háza előtt kiírta, hogy bio zöldség kapható.

Beszéljünk a szabályokról is. A bio szabályrendszere egy igen szigorú, de igen sokrétű és sokszor megengedő dolog. Máshogyan dolgozik egy bio vagy biodinamikus "kis"gazda és máshogyan egy 1.000 ha-os gazdaság. Mindkettő megfelelhet a szabályrendszernek, de mégis máshogyan csinálják. A lélek számít. Egy nagygazdaságban már méreteknél fogva is nehezebb mindent lélekből csinálni. Mondok egy példát:

A krumplibogár ellen nincs bio szer, így magával a bogárral szemben nem lehet védekezni. Van azonban egy (tudtommal narancsolaj kivonatottartalmazó) szer ami a lárva ellen működik.

Mit csinál egy nagygazda? Betartja a szabályokat és a kellő időben a kellő gyakorisággal leszórja a növényt, hogy még lárva állapontban elpusztuljanak a bogarak. Mit csinál egy kisgazda?
Vagy nem szór és más praktikákkal védekezik (növénytársítások, preparátumok, vetésforgó, stb.) vagy szedi kézzel a bogarakat, vagy 1-2 alkalommal szór de nem megelőzésből hanem csak akkor ha megjelentek a lárvák.

Szerintem ez különbség. Bio mindkettő, betartja a szabályokat mindkettő, tisztességes terméket állít elő mindkettő, de az egyik azért csak más...

Visszatérve hozzánk: Mi a bio módon való termelés mellett a biodinamikus termelési módozatot (filozófiát) tanulunk és már elemeiben használunk. Készítünk oltott komposztokat, preparátumokat, a zöldségeink nagy része biodinamikus magokból készül, kizárólag holdnaptár alapján termelünk, odafigyelünk a növénytársításra, stb.

Nem szórjuk engedélyezett szerrel a növényeket csak azért mert így kényelmesebb és mert a szabály megengedi. Nem a határok szélén táncolunk, hanm próbálunk mindent a hitvallásunk szerint, helyesen csinálni. Azt tudom csak mondani ismét amit másnak is mondok: gyere el, nézd meg és ez alapján alkoss véleményt.

Korábbi témákhoz kapcsolódva:

1. A feljelengetés azért van mert sokan ezt szokták meg, főleg az átkosban. Nálunk annyival pikánsabb, hogy az jelenget fel akinek nem vettem meg a telkét 10X ár szorzóval és ezért próbál ellehetetleníteni bennünket.

2. A tanya kérdésre azért reagáltam, mert sokan megnézték, hogy a faluban mennyibe kerül egy ház, majd mivel azt nem akarták kifizetni, vettek inkább egy présházat töredék áron a hegyben. A gond az, hogy a présházat nem szöllőművelésre, hanem üdülőnek használják, innen is származik néhány konfliktus (miért vannak disznók, miért dolgozik a traktor a földön reggel 8-kor, stb.) Tehát aki szabálytalankodik annak áll feljebb...

Nemhülye 2013.05.04. 10:27:44

Köszönöm szépen a részletes, kimerítő tájékoztatást, hiszen eddig, megvallom őszintén, nem több fogalmam volt a BIO termelés körülményeiről, követelményeiről, és ellenőrzéséről, mint az átlagpolgárnak, de most valóban sok új infóval lettem gazdagabb. Nem is nagyon tudok hozzászólni, legfeljebb annyit még; tiszteletreméltónak tartom azt munkát és igyekezetet, amit az elveidért és a céljaidért teszel. A korábbi témákhoz (a 2-es ponthoz) csak ennyit: úgy tűnik, hogy a tényeket néha egy kicsit az igényekhez igazítod, ami persze nem ismeretlen eljárás. Gondolok arra, hogy korábban pl. a favágással kapcsolatban azt írtad, hogy 50 éves, csupa beteg fa volt, amit ki kellett vágni, ám utóbb kiderült, azért kellett kivágni őket, mert ott valami feldolgozó üzemet terveztél, ami végül nem valósult meg. Balatonhenyéről pedig azt írtad, hogy az NEM üdülőfalu, hanem mezőgazdasági terület, de itt magad állítod, hogy már a (nyilván a környéken lévő) présházakat is üdülőként használják. Gondolom, hogy présházat üdülőként használni nem szabálytalan, úgyhogy ezt a legutolsó panaszodat egyáltalán nem is értem. Egyébként én azt hittem, hogy a manufakturád a faluban van, azért tettem korábban arra utalásokat - egy barátunk panaszai alapján.
Mégegyszer: köszönöm a részletes tájékoztatást, és sok sikert és problémamentes együttélést kívánok,

RSD 2013.05.04. 18:07:54

Kedves Nemhulye! A tanya erdekelne megvasarlas celjabol, kerlek ird meg a tulajdonos elerhetoseget.

RSD 2013.05.05. 09:14:27

Olvasom, hogy a feldolgozo a testulet tehetetlensege miatt all. Mi ennek az oka? Hozza kell tenni egy telepulesnek sokkal fontosabb a munkahelyteremtes mint egy hetvegente lejaro preshaz vagy nevezzuk tanya tulajdonos ezzel esetlegesen ellentetes erdeke.

le77hi 2013.05.05. 12:18:08

Csak néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni!Elsőként már ha felvetődtek a nyárfák,gondolom jegenyenyárról van szó ami nem honos fafaj nálunk és csak gondot okoz,aki ismeri tudja mit.Mivel az én hozzászólásomra is érkezett egy reagálása kedves Nemhülye,úgy tudom nem őriztünk együtt nyájat ne adjon nekem tanácsot hol terpeszkedjek bele az üdülőfalujába a marháimmal!A mi vidékünkhöz hozzá tartozott az állattartás, ha tetszik a nyaralóknak ha nem!Én dolgoztam egy farmon Ausztriában ahol a turisták jóízűen majszolták a friss sajtot miközben mi szórtuk közvetlen mellettük a trágyát, senki nem menekült fejvesztve!Sokunknak a megélhetést jelenti a mezőgazdaság, tartsák ezt tiszteletben az idelátogatók!Azt tanácsolnám az elégedetlenkedőknek,hogy ugyanilyen vehemenciával lépjenek fel a nagyüzemi termelőkkel és a multikkal szemben ugyanis ott bizony ténylegesen át vannak verve!Venni kell a fáradságot és el kell menni a gazdához!Nem hinném,hogy bármelyik gazdatársam elzavarná az érdeklődőket,ha megismernének minket személyesen,onnantól már nem érdekelne senkit a minősítés meg a matrica!Jó lenne ha legalább látnák az emberek,hogy ami az asztalukra kerül bizony abban szível lélekkel benne van a gazda is és ezt a bizalmi kapcsolatot pont a multi termelés próbálta megszüntetni!Példának okáért,sokan szeretik a mozzarellát aminek elvileg bivalytej az alapja, kérdem én hol fejnek manapság annyi bivalyt amennyi mozzarella készül?Hát sehol,egészen egyszerűen tehéntejből készítik!A bivaly fejése nagy attrakció ha valakit érdekel alkalomadtán nálunk majd megnézheti,szó szerint sokszor menekülni kell!Személy szerint én is hőzönghetnék,hogy mi tartjuk az állatot jó terméket állítunk elő,a vásárlót meg elszívja a multi a silány termékeivel de ott nem panaszkodnak az emberek inkább megeszik a szépen csomagolt mérget!Sokszor már unom ezt a szélmalomharcot!

Nemhülye 2013.05.05. 18:16:33

@RSD: Kedve RSD! Ingatlan ügyben forduljon ingatlan ügynökhöz, én ilyesmivel nem foglalkozom.

Nemhülye 2013.05.05. 18:38:51

@le77hi: Kedves le77hi, igazad van, (szerencsére) nem velem őriztél jószágot. Ha figyeltél volna a kommentekre, akkor rájöttél volna (talán), hogy nem én adtam neked tanácsot, hanem ymelnek, aki konkrétan egy erre vonatkozó kérdést tett tett fel. Nem kell komoly intelligencia ahhoz, hogy megértsd, hogy ha valaki azt kérdezi, hogy hol érdemes ilyesmibe belevágni, és ha már te válaszolsz erre a nem neked (FB) szóló kérdésre, majd ehhez más is csatlakozik, (és: ugyanazt ajánlja, amit te) akkor tulajdonképpen a kérdezőnek válaszolt ő is. Sajnálom, hogy a párbeszédes folyamatban nem ymel, hanem a te hozzászólásodnál nyomtam meg a választ, de reméltem, hogy az elég egyértelmű szövegből pontosan meg fogod te is, nem csak ő, érteni, hogy mire válaszoltam. Neked már csak azért is könnyű lett volna követni a dolgot, mert pontosan azt ajánlottam neki, amit te. Sorry, ha túl komplikált volt neked a párbeszéd.
De, gondolom, ez az egész már nem tartozik e blog tartalmához.

le77hi 2013.05.06. 13:51:49

Kedves Nemhülye!
Ön úgy gondolja, hogy megkérdőjelezheti az én intelligenciám hát lelke rajta!Soha nem voltam a szájkarate híve!Tisztában voltam vele,hogy a válasza ymelnek szólt!Ön teljesen más miatt tanácsolta a tanyán lakást mint ahogy én gondoltam.Én azért,mert szerintem, ha az ember érdeklődik az önellátás iránt,leginkább egy tanyán tudja megtanulni a fortélyokat.Én is éltem ott és csak a javamra vált úgy érzem!Tudja az állattartás,és itt a legeltetőre gondolok,kialakít az emberben egyfajta alázatot és tiszteletet mások felé!A blog gazdáját nem ismerem személyesen,de tisztelem az erőfeszítéseiket,hogy városi gyökereikkel belevágtak egy nagyon nehéz feladatba!Ha érdekli a téma találhat a neten pár kisfilmet a dns egyesületnél ahol bemutatnak néhány gazdát,többek között a bio gombatermesztőt is ahol FB is járt!A gombakomposztot nagyüzemileg szinte lehetetlen bio módon előállítani ez szinte biztos!Ahol a mi gazdaságunk épülget 30-40 km-es körben nincs ipari termelés, nem etetünk premixet és tápot minősítésünk sincs de az öko alapelveket betartjuk!Egyszerűen nincs felesleges energiám a bürokráciára de van egy vevőkörünk akinek elég a becsület szavam és így nem halunk éhen!Persze ők veszik a fáradságot és eljönnek körülnézni és nem vádaskodnak a távolból!Értemén,hogy nem akarja magát becsapva érezni!Gondolom vásárol ön is tejterméket,húst...A tejtermékek nyomokban sem tartalmaznak tejet,a marhahús selejt fríz húsa,sertéshús a Hollandiából behozott premixen nevelt szar és még sorolhatnám!Mégsem csapkodják az emberek a pultot a multiknál,hogy miért vertek át minket!!!Pedig ott az átverés ára az önök egészsége!