Amire leginkább szívesen emlékezünk - 2014

2015. január 06. 20:57 - fekete-barany.blog.hu

  Furcsa módon nem valamely jól sikerült zöldség vagy hústermék, nem is médiamegjelenéseink vagy vevőink lelkesedő visszajelzése (bocs, ez utóbbi is nélkülözhetetlen energiákat ad, de most másról szól ez a poszt), hanem….

 

Van egy (minek is hívjam, talán mozgalom ?) tendenciát teremtő nemzetközi kezdeményezés ami abból áll, hogy egy nemzetközi honlap és adatbázis áll azon gazdák rendelkezésére akik szívesen fogadnak hazai vagy külföldi önkéntes munkásokat, illetve a másik oldalon olyan emberek (majdnem azt mondtam, hogy fiatalok, de ez nem teljesen igaz) részére, akik akár kiváncsíságból, akár kalandvágyból, AKÁR A PUSZTA SEGÍTENI AKARÁS ÁLTAL MOTIVÁLVA keresik azokat a lehetőségeket ahová elmehetnek önkéteskedni. (link)

Már tavaly is fogadtunk “woofereket” és nagyon nagy szerencsénk volt, mivel kezdésként csak igen felemelő tapasztalataink voltak, akár Ausztráliából akár Szingapúrból fogadtunk vendégeket, csak csupa jó dolog történt az ittlétük alatt.

Az idei év abban különbözött, hogy nem fogadtunk külföldieket, csak olyan hazai önkénteseket akik megkerestek minket. Mit mondjak, volt egy-két nehéz pillanatunk, nem tudhatod, hogy az idegen akit átmenetileg befogadsz, a családod asztalánál veled együtt étkezik, egész nap veled van milyen ember és főképp milyen emberi helyzetben van éppen. Volt itt velünk éppen lakhatással nem rendelkező és nehéz érzelmi helyzetben lévő (tragédiák után lévő) hölgy, multinacionális cég középvezetői poziciójából egy pár hétre kiugró kalandvágyó fiatal, ifjú egyetemista aki eljött belenézni a bio gazdálkodás rejtelmeibe és még sorolhatnám, ahányan jöttek, annyi félék és annyiféle helyzetben lévők voltak. Voltak, akik mentálisan építkeztek nálunk (mint egy terápia…), voltak akik csak kiugrottak a mókuskerékből egy-két hétre, és voltak akik csak úgy jöttek….

De miért jó erre visszagondolni? Mert szerény kivételtől eltekintve mindenki hozzáadott valamit az életünkhöz. Az is aki összetörve érkezett és láthatóan jobb állapotban ment el, az is aki minket lelkesített és ezáltal plusz energiákat adott. 

Rossz tapasztalatok? Talán csak egy alkalom volt amikor egy szuperöntudatos hölgyike elmagyarázta nekem a saját házamban vacsora közben, hogy miért élünk-gondolkodunk rosszul, nos ott volt egy pillanat amikor ökölbe szorult a kezem, de másnap magától távozott…

Most, hogy karácsonykor a postás az egyik önkéntestől egy nagyon szép ajándékot hozott (River Cottage DVD!!!! Ez betalált!!) azt kell mondjam, hogy a legjobb dolog ami 2014-ben történt velünk az az, hogy velünk voltatok!!!

 

KÖSZÖNJÜK!!! 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fekete-barany.blog.hu/api/trackback/id/tr307048551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása